Foci

Torres nem eladó

A Chelsea menedzsere, André Villas-Boas továbbra is számít az elmúlt időszakban sokat kritizált spanyol futballista szolgálataira.

Közel egy éve a Chelsea 50 millió fontot fizetett Fernando Torresért a Liverpoolnak, most mégis arról cikkeznek az angol lapok, hogy eladósorba kerülhet a világbajnok csatár. Mindez a 27 éves játékos formáját tekintve korántsem lenne meglepetés, hiszen amióta a londoniakat erősíti, csupán öt gólt szerzett.

A nyáron érkezett új szakvezető, André Villas-Boas azonban kizárta annak lehetőségét, hogy a támadó távozzon a keretből: “Torres semmi pénzért nem eladó, sem most, sem a nyáron” – jelentette ki határozottan a menedzser, aki ebben a szezonban eddig tizenegyszer adott lehetőséget a bizonyításra a spanyolnak.

Villas-Boas mondatai mögött talán az is meghúzódhat, hogy a jelenleg általa favorizált Didier Drogba januárban elutazik az Afrika Nemzetek Kupájára.

A Chelsea mestere kitért az utóbbi két meccsen a kezdőcsapatból kimaradt klasszisra, Frank Lampardra is, akinek büntetőből szerzett győztes gólja három pontot eredményezett a Manchester City elleni rangadón. “Frank egy óriási kaliberű játékos a klub számára” – mondta.

Vasárnap a Wigan otthonába látogat a londoni alakulat.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.