Foci

Hamsik és az őrült érzés

Dobos Sándor
Dobos Sándor

újságíró. 2011. 12. 09. 06:51

A Villarreal legyőzésével a Bajnokok Ligája legjobb 16 csapata közé jutott a Napoli. Marek Hamsik, a csapat klasszisa a mennyekben.

A Spanyolországban szerzett három pont azt jelentette, hogy a már biztos csoportelső Bayern München mögött, a második helyen továbbjutott csoportjából a nápolyi csapat – annak ellenére, hogy a Manchester City megverte a németeket.

„Amit most elértünk, az fantasztikus, őrült egy érzés” – nyilatkozott boldogan a szlovák középpályás, Marek Hamsik az UEFA.com-nak. „Nagyon boldogok vagyunk, hiszen utoljára 21 évvel ezelőtt jártunk ilyen magaslatokban” – utalt arra, hogy a BL elődjének számító BEK sorozatban az 1990/91 szezonban a Szpartak Moszkva búcsúztatta őket, de már a legjobb 16 között.

Szólt pár szót az El Madrigalba elutazó Napoli-szurkolókról és a december 16-ai sorsolásról is:

„A csapatnak fanatikus drukkerei vannak, Spanyolországba is ötezren követtek minket. Tudtunk, hogy nagyon nehéz lesz, de 11 pontot gyűjtöttünk, és ez egy fantasztikus teljesítmény. Most arra várunk, hogy megtudjuk, kivel kerülünk össze a kieséses szakaszban” – így Hamsik.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.