Foci

Juhász Tőzsért jelölte volna az Aranylabdára

Juhász Roland érthetően boldogan fogadta hogy a magyar sportújságírók szavazatai alapján ő lett 2011-ben a legjobb magyar labdarúgó.

Amint arról már írtunk, az nb1.hu kezdeményezésére idén tizennegyedik alkalommal ítélták oda a magyar Aranylabdát, amit 33 sportújságíró szavazatai alapján az RSC Anderlecht magyar válogatott védője, Juhász Roland érdemelt ki.

„Minden elismerés, díj azért jelent sokat a sportolónak, mert ez egyfajta visszajelzés a számunkra, ami azt mutatja: jó úton járunk, s értékelik a munkánkat. Ráadásul emeli a kitüntetés rangját, hogy olyanok formálnak véleményt a teljesítményünkről, akik hétről-hétre követik a futballt” – idézi a brüsszeli klub védőjét a játékos ügyeit intéző F-Group szerkesztőségünkbe eljuttatott közleménye. „Ugyanakkor én azt mondom, nem könnyű összehasonlítani egy-egy játékos évét, hiszen sok összetevője van annak, hogy valaki sikeres szezont zárjon. Ha engem kérdeznek, én speciel Tőzsér Dánielt jelöltem volna – elkerülték a sérülések, végigjátszotta az idényt, belga bajnok és Szuperkupa-győztes lett, a Genkkel ott van a BL-csoportkörben.


De ugyanígy mondhatnék mást is, ami azért örömteli, mert jelzi: egyre több magyar futballista nyújt kimagaslót, hoz évről-évre magas nívót, ez pedig sokkal szerencsésebb, mintha valaki egyedül tűnne ki, és rendszeresen róla szólna a labdarúgásunk. Ez az egyik ok, amiért megtisztelő ez az elismerés, hiszen sok hasonló eséllyel pályázó vetélytárs közül választott engem a sajtó. Másrészt pedig azért, mert védő létemre kaptam a legtöbb voksot. Várom a decemberi Sportcsillagok Gálaestet, az illetékesek már megszervezték az utazásomat.

Ez lesz a második Magyar Aranylabdám, mind 2009-ben, mind ezúttal Dzsudzsák Balázs barátomat előztem meg. Mivel tavaly ő nyert, kívánom, hogy ne szakadjon meg ez a sorozat, és jövőre ismét legyen övé a díj!”

A harmadik helyen holtversenyben Rudolf Gergely és Tőzsér Dániel végzett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik