Foci

Sírba vitte az ital a brazil legendát

Ötvenhét éves korában vasárnap elhunyt Sócrates, a brazilok világhírű futballistája.

A 63-szoros válogatott labdarúgó halálát egy bélgyulladásból kialakult fertőzés okozta – közölte az őt kezelő Sao Pauló-i Albert Einstein Klinika.

Sócrates – aki az 1982-es spanyolországi, valamint az 1986-os mexikói világbajnokságon csapatkapitánya volt a dél-amerikai együttesnek – néhány hónapon belül harmadszor került kórházba.

Csakúgy, mint most, augusztusban és szeptemberben is az intenzív osztályon ápolták, akkor a túlzott alkoholfogyasztás következményeként fellépett gyomorvérzéssel kezelték.

Sócrates a 80-as évek egyik legnagyobb brazil sztárja volt, az 193 centis támadó középpályás játéka és góljai mellett 37-es lábméretéről is híres volt.

Játékosként megfordult a brazil Botafogo, Corinthians, Santos és Flamengo csapataiban, két évet légióskodott a Fiorentinában.

Halálhíre mély szomorúsággal töltötte el volt klubját, a Corinthianst, amelynek nagy esélye van arra, hogy vasárnap megnyerje a brazil bajnokságot.

“Köszönjük a szép gólokat, a zseniális passzokat, a bajnoki futballt, amelyet csak Sócrates tudott. Obrigado, Doutor! (Köszönjük, Doktor!)” – írta az egyesület honlapja.

A brazil szövetség bejelentése szerint az elhunytat már vasárnap, helyi idő szerint 17 órakor örök nyugalomra helyezik a Sao Paulótól 320 kilométerre északnyugatra fekvő Ribeirao Pretóban (Brazíliában 24 órán belül el kell temetni a halottakat).

A szervezet úgy fogalmazott: Sócrates a brazil válogatott történetének egyik legbriliánsabb játékosa volt. A szövetség döntése értelmében a 17 órakor kezdődő utolsó bajnoki forduló minden mérkőzése előtt egyperces gyászszünettel emlékeznek rá a csapatok.

Sócrates olaszok elleni varázsgólja az 1982-es vb-n…

…és egy emberi roncs a kórház előtt 2011-ben:

Elhunyt a futball professzora

Életének 58. évében elhunyt Sócrates Brasileiro Sampaio de Souza Vieira de Oliveira, vagy ahogy az egész világ ismerte: Dr. Sócrates.

Halálával a futball egyik utolsó klasszikusa távozott az elők sorából.

Minden különösebb méltatás helyett: a Wikipedia előbb dobja fel a brazil varázsló nevét, mint az ógörög filozófusét…

Aki volt olyan szerencsés, hogy láthatta élőben focizni a 193 centis, göndör hajú brazilt, az tudja: gyakrabban ért a labdához sarokkal, mint rüszttel vagy belsővel.

A lezserség, a váratlan megoldások keresése és az utánozhatatlan elegancia jellemezte a labdát mindig emelt fővel, egyenes derékkal vezető támadó középpályást, aki a Tele Santana által dirigál, sokak által minden idők legjobb brazil válogatottjának tartott 1982-es világbajnoki gárdának (Valdir Peres – Leandro, Óscar, Luisinho, Júnior – Toninho Cerezo, Falção, Zico, Sócrates – Serginho, Éder) volt a csapatkapitánya.

Amely azonban, minő igazságtalanság, a negyeddöntőben búcsúzott a későbbi világbajnok olaszok ellen… Azon a mérkőzésen, az Espanyol stadionjában, a Sarriában a colos gyerekorvos, a Corinthians sztárja lőtte az 1-1-et jelentő egyenlítő gólt, nullás szögből, Zico kiugratása után, Dino Zoff zoknija mellett…

Négy évvel később, a mexikói világbajnokságon, a visszahívott Santanával a kispadon (Carlos – Josimar, Júlio César, Edinho, Branco – Elzo, Alemão, Júnior, Sócrates – Casagrande, Careca. cserék: , Falção, Zico ) már nem ő volt a kapitány, hanem Edinho.

Itt is mennybe mehetett volna, ha a Franciaország-Brazília negyeddöntőt lezáró tizenegyes-párbajban belövi a magáét. Ehelyett egy lépés után lezserül a jobb sarokra helyezte a labdát, és Joel Bats hárított.

Franciaország – Michel Platini égbe lőtt tizenegyese dacára – bejutott az elődöntőbe, az akkor már a Flamengóban játszó Sócratesnek pedig a hatvanadik válogatottsága lett az utolsó.

Sócrates a Botafogóban (nem a rióiban, hanem Ribeirao Pretóban)  kezdte profi pályafutását, viszonylag később húszéves korában, de a Corinthiansban lett világhírű.

Az 1984-1985-ös idényt – a kor brazil sztárjaihoz hasonlóan – Olaszországban játszotta, a Fiorentina csapatában, többek között Galli, Gentile, az argentin Passarella társaságában, de különösebb siker nélkül.

1986-ban visszatért hazájába, a Flamengóhoz,  majd 1989-ben a Santosban fejezte be pályafutását. illetve, 2004-ben, ötvenévesen még játszott egy meccset az angol kiscsapatban, a Garforth Townban…

Sócrates teljes életet élt, sőt… Láncdohányos volt, a piát sem vetette meg, idén szeptemberben májzsugorral, illetve gyomorvérzéssel  már járt kórházban, de halálát bakteriális fertőzés okozta.

A Doktort – O Doutor – csütörtökön szállították kórházba egy Sao Pauló-i étteremből ételmérgezéssel. Halálakor is éppen májátültetésre várt, attól remélte egészsége helyreállítását.

Felesége és hat gyermeke maradt utána.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik