Foci

BL-meccset kap Mikulásra a magyar bíró

Tavalyi bemutatkozása után idén is feladathoz jut a labdarúgó Bajnokok Ligájában Vad István, ő vezeti a keddi, Viktoria Plzen-AC Milan mérkőzést.

A Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó fordulójában Vad István tavalyi BL-bemutatkozását követően idén is részese lesz a legrangosabb európai kupasorozatnak.

A magyar játékvezető december 6-án mutatkozik be az idei sorozatban, a Viktoria Plzen és az AC Milan összecsapásán.

Az már korábban kiderült, hogy az UEFA számít a magyar sípmesterre a BL jövő heti fordulójában.

Ring György és Kispál Róbert asszisztensként, Bognár Tamás tartalék játékvezetőként, a kapuvonalon pedig Fábián Mihály és Andó-Szabó Sándor segíti majd a munkáját.

Bár az első két hely már eldőlt ebben a csoportban, a mérkőzés nem lesz tét nélküli, hiszen a hazaiak még harcolnak az Európa Liga-részvételt érő harmadik helyért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik