Foci

Győr, Videoton, Debrecen: tovább a kupában

A labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőinek visszavágóin magabiztosan jutott tovább a Kaposvár, a Győr, lazán a Vidi és a Loki.

A legsimábban a Kaposvár és a Győr jutott tovább a legjobb nyolc közé. Sisa Tibor együttese az NB III.-as Putnok ellen az első mérkőzésen még csak 1-1-et ért el, a visszavágón azonban már nem volt pardon.

A félidőben Peric és Zsók góljával 2-0-ra ment a döntetlenkirály együttes, aztán még Gujic növelte a különbséget, örülhettek a somogyiak.

A Győr is 1-1-gyel várhatta hazai meccsét a körben, és nem tűnt úgy, hogy a bajnokságban remeklő Diósgyőrt végül kiüti Csertői Aurél csapata, aztán mégis így alakult. Jó alapot adott mindehhez Dudásnak a 14. percben szerzett gólja.

Azonnal megnyugodtak a győriek, és a fickándozásaikhoz csak asszisztált a vendégvédelem. A 32. percben Fehér, a 36. percben ismét Dudás, a 38. percben pedig Trajkovic talált be, Hat perc alatt hármat kapott a DVTK, ezzel pedig el is dőlt a továbbjutás. A szünet után még szépített a Diósgyőr Tisza 62. percben szerzett góljával. Ez nem osztott, szorzott, továbbment az ETO.

A Debrecen és a Kecskemét a tavalyi kupaszezonban is egymással találkozott a nyolcaddöntőben, akkor a végső győztes Kecskemét 6-1-es összesítéssel búcsúztatta a Lokit. Most itt szó sem lehetett erről az eredményről, ugyanis a DVSC az első meccset 2-1-re megnyerte Kecskeméten.

Pontosan ezért volt meglepetés, hogy az első félidő 41. percében Mohl Dávid 16 méterről eleresztett lövésével megszerezte a vezetést a KTE. A kesport.hu tudósítása szerint a Debrecennek voltak nagyobb helyzetei, de a kecskemétiek is veszélyeztettek, rezgett tehát a léc a hazaiaknak.

A végén kitámadott a vendégcsapat, ezt pedig megbüntette a hazai együttes. Antal Botondról pattant ki egy labda a 89. percben, ott állt Kulcsár Tamás, aki nem hibázott (1-1). A Loki tehát úgy ment tovább, hogy végül nem kapott ki. A legvégén Mohl felrúgta Coulibalyt, és azonnali piros lapot kapott.

A két másodosztályú csapat, a Baja és a Kozármisleny küzdelméből a Bács megyeiek kerültek ki győztesen, hiszen az első meccsen aratott 2-0-s bajai győzelem után a szombati visszavágón gól nélküli döntetlen született.

A nap egyik legjobban várt mérkőzésén a Haladás a Videotont fogadta, és a találkozón gól nélküli döntetlen született. A hazai drukkerek “Veled vagyunk mester” feliratú drapériával üzentek a nemrégiben őrizetbe vett Aczél Zoltán vezetőedzőnek, akit a mérkőzés lefújása után is hangos rigmusokkal éltettek.

A Ferencváros Békéscsabával szembeni kieséséről ide kattintva tudható meg több információ.

Eredmény – Magyar Kupa, nyolcaddöntők
Baja – Kozármisleny 0-0
Továbbjutott a Baja 2-0-s összesítéssel.
Kaposvár – Putnok 3-0
gólszerzők: Peric, Zsók, Gujic
Továbbjutott a Kaposvár 4-1-es összesítéssel.
Haladás – Videoton 0-0
Továbbjutott a Videoton 1-0-s összesítéssel.
Debreceni VSC-TEVA – Kecskeméti TE 1-1
gólszerzők: Kulcsár, illetve Mohl
piros lap: Mohl (93.)
Továbbjutott a DVSC 3-2-s összesítéssel.
Továbbjutott a Békéscsaba 2-2-es összesítéssel, idegenben lőtt több góllal.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik