Foci

Előzetesbe került Aczél Zoltán

A Pesti Központi Kerületi Bíróság előzetes letartóztatásba helyezte a Haladás vezetőedzőjét. A bundagyanúba keveredett tréner ügyvédei fellebbeztek.

Az indoklás szerint a letartóztatásra az “összebeszélés és az elrejtőzés lehetősége” miatt került sor.

A kötelességszegéssel és vesztegetéssel vádolt Aczél Zoltán – akit szerdán a Videoton-Haladás Magyar Kupa-mérkőzés után állítottak elő – ügyvédei fellebbezéssel élnek, ennek elbírálásáról 10-14 napon belül döntenek majd. Az edző a Központi Nyomozó Főügyészség fogdájába kerül.

“Helyt adtak az ügyészségi indítványnak, de természetesen bejelentettük a fellebbezést – amit a védencünkkel együtt mi magunk is ki fogunk egészíteni -, amelyet tíz-tizennégy napon belül tárgyalnak, de természetesen addigi is bármikor szabadlábra helyezhetik, ha a nyomozati cselekmények azt indokolttá teszik, tehát például az általunk indítványozott szembesítés olyan eredménnyel zárul” – nyilatkozta Lehóczky Dávid ügyvéd.

“Hárman-négyen dolgoztunk szinte egész éjjel, és egy nagyon részletes indítványt tettünk, mellékletekkel, és gyakorlatilag ezen mentünk most végig – tette hozzá Czeglédy Csaba, az edző másik jogi képviselője. – Személy szerint meg vagyok győződve Aczél Zoltán ártatlanságáról. Örülök annak, hogy volt időnk részletes indítványt készíteni, és ezt át tudtuk beszélni az ügyészek előtt is. Öröm az ürömben, hogy a nyomozási bíró is érdemben áttekintette az ügyet, tehát nem futószalag szerint mentek az események.”

Arra a kérdésre, hogy megkeresték-e védencüket a játékosok, vagy teljesen hamis a gyanú vele kapcsolatban, Czeglédy azt válaszolta, hogy Aczél Zoltán személyiségével ez nem összeegyeztethető. “Jelentette volna! Sokkal kisebb vétségért is tett ki játékost a csapatából, és aki vele dolgozott, az ezt pontosan tudja.”

Az ügyvéd szerint az előzetes letartóztatás “előrehozott büntetés” is, ugyanis “egy edző, aki harminc napig előzetesben ül, nehezen tud dolgozni.”

Az ügyvédek hozzátették: az ügyészség nem nyilatkozott minden kérdésben. Most a meghallgatáson is kiderült, hogy lehetnek olyan iratok, amelyek szerintük megalapozhatnak gyanút, de ezt a védők nem tudják egészen pontosan megítélni.

Aczél Zoltán az ügyvédein keresztül engedélyezte a médiának, hogy a felvételeken takarás nélkül mutassák az arcát, illetve a cikkekben leírják a teljes nevét, mert mint fogalmazott, semmi takargatnivalója nincs.

Az ügyben keletkezett, és a védőügyvédek rendelkezésére álló nyomozati iratokat  – például Aczél Zoltán vallomását – a haladas.nyugat.hu internetes oldalon hamarosan publikálni fogják.

Taggyűlés lesz a Haladásnál
“Félévente mindig tulajdonosi taggyűlést tartunk, ahol megbeszéljük a teendőket, az edző pedig beszámol elvégzett munkájáról. A kialakult helyzetre tekintettel a jövő héten mihamarabb taggyűlést tartunk, de hogy melyik nap, azt most még nem tudom megmondani” – mondta a klub honlapjának Tóth Miklós, a Haladás Sopron Bank ügyvezetője.
Szombaton, a Videoton elleni kupamérkőzés visszavágóján Székely Tibor, az eddigi másodedző irányítja a csapatot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik