Foci

Baszk bombázóról beszél Spanyolország

Hogy kicsoda Inigo Martinez? Nos, ő a Real Sociedad 20 esztendős védője, aki a saját térfeléről szereti bevenni az ellenfelek kapuját.

Az ember vasárnap délben vagy az ebédhez készülődik, vagy a szabadban van éppen, esetleg az előző estét heveri ki az ágyban. A spanyolok, akik általában éjszakába nyúló játéknapokat tartanak ehhez képest pont ebben az időpontban bonyolítanak le egy-egy bajnokit, amit úgy tűnik érdemes lesz figyelni a jövőben.

Október elején például baszk rangadóra került sor, a Real Sociedad hazai pályán fogadta az Athletic Bilbaót. 1-0-s vendégvezetésnél, a második félidőben a Sociedad mindössze 20 esztendős védője, Inigo Martinez a második félidő elején fogta magát, és egy méregerős kávé erejének megfelelően elűzte bágyadtságunkat, ugyanis miután észrevette, hogy az ellen kapuja kijjebb áll a kelleténél, saját térfeléről, teljesen tudatosan ragasztott bombagólt a bilbaói kapuba. Csapata ugyanakkor így sem tudott nyerni, 1-2 lett a vége.

Martinez a Bilbao ellen:

A Real Sociedad múlt vasárnap is pályára lépett a déli órákban, ezúttal a Betis otthonában vendégeskedtek a baszkok, a sevillai közönség pedig egy őrült hajrát láthatott, a felek 2-2-es állással vágtak neki a hosszabbításnak. Jött a 92. perc, a Betis egy ártatlan szituációban labdát veszített, a vendégek egyik védője észlelte, hogy a kapus kijjebb bóklászott, így a felezővonaltól célba vette a hálót és a felső léc segítségével megnyerte csapatának a mérkőzést. Talán mondanunk sem kell, hogy Inigo Martinez volt az elkövető, akinek ez volt a harmadik bajnoki gólja, ebből kettőt saját térfeléről szerzett!

Martinez a Betis ellen:

“Kettőből kettő, egészen jó arány. De megmondom én maguknak, ha lesz harmadik lehetőségem is egy ilyen gólra, akkor is meg fogom próbálni” – mondta mosolygósan Martinez az őt faggató Marcának, majd azt is elárulta, nem szokta különösebben gyakorolni az edzéseken a félpályás gólokat, csak párszor rúgja kapura a labdát ekkora távolságból.

A többszörös utánpótlás-válogatott Martinez egyébként ebben a szezonban debütált a La Ligában, eddig a baszkok B csapatát erősítette, a 2009-10-es szezonban például hozzásegítette az együttest, hogy feljusson a negyedosztályból a harmadik ligába. Az első gárdában eddig tizenkét mérkőzés jutott neki, de az eddigieket tekintve nem lennénk meglepve, ha megragadna a Real Sociedadban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik