Foci

Így gyászolják a walesi legendát

A walesi szövetségi kapitány, Gary Speed öngyilkossága megrázta a futballvilágot, a brit média kiemelten foglalkozik az egykori válogatott középpályással.

Ahogy arról már beszámoltunk, Gary Speed, 85-szörös walesi válogatott labdarúgót vasárnap délelőtt holtan találták lakásán. Barátai, rajongói közt nagy a sokk, halálhíre mindenkit megrázott. A 42 évesen elhunyt walesi szövetségi kapitány két gyermeket hagyott maga után.

Gary Speed pályafutása, röviden:

Gary Speed 1969. szeptember 8-án született Macotban (Egyesült Királyság).

19 évesen debütált a Leeds felnőtt csapatában az Oldham ellen.

1992-ben a Leeds színeiben megnyerte az angol másodosztályt, itt 312 meccsen szerepelt.

1996-ban 3 és fél millió font ellenében az Everton csapatához szerződött, ahol 65 mérkőzésen lépett pályára.

1998-ban a Newcastle csapatához szerződött, ahol Kenny Dalglish volt az edzője. A szarkák mezében kétszer jutott el az FA kupa döntőjébe.

2004-ben a Bolton csapatához igazolt.

2006-ban ő az első játékos, aki a Premier League történelmében átlépi az 500 mérkőzéses álomhatárt. Rekordját azóta is csak David James döntötte meg.

2007-ben újabb rekordot dönt: ő az első olyan játékos aki pályafutása során minden Premier League szezonjában gólt tudott szerezni (Később Ryan Giggs beállította rekordját).

2010-ben a Sheffield United edzője lesz.

2010 és 2011-ben 10 válogatott meccsen dirigálta a walesi válogatottat

Gary Speed a Leedsnél szerzett magának hírnevet, ahol 19 éves létére jelentős szerepet játszott abban, hogy a United bajnok legyen a másodosztályban. Játékosként játszott az Evertonban, a Newcastle-ben, a Boltonban és a Sheffield Unitedben.

2010 decemberében nevezték ki a walesi válogatott szövetségi kapitányává, egy norvégok elleni, 4-1-es győzelemmel mutatkozott be.

Az angol sajtó az ő halálhírével van tele, rengetegen nyilvánítottak részvétet családjának. Volt edzői, csapattársai, játékosai. A leginkább szívszakító mégis Robbie Savage, egykori válogatottbeli csapattársának búcsúja volt, aki a BBC adása alatt könnyek közt beszélt barátjáról.

Robbie Savage a BBC-n:

„Imádtam, mint barátot. A felesége gyönyörű, ahogy az egész családja. Ő bárkinek bármit megtett. Számomra példakép volt, az egyik hős volt az életemben. Ő volt, aki mindig ott volt nekem, akivel minden héten beszéltem. Garyt mindenki imádta. Jóképű volt, megvolt mindene… Miért történhetett ez?”

„Amikor fiatalon a walesi keretbe kerültem, ő vett a szárnya alá, sokat segített mindig. Három héttel ezelőtt ő tombolt az első sorban, amikor a Strictly Come Dancing című műsorban táncoltam. Az embert, mikor befejezi a futballt, nem sokan keresik később. Hát ő keresett.”

„A táncom után pacsiztunk. Ragyogó mosolya volt, látszott rajta, hogy boldog. De tényleg, gyönyörű családja volt… Miért tette ezt?”

A Leeds menedzsere, Simon Grayson ezt mondta róla:
„Amikor megtudtuk a hírt, az ifi- és a tartalékcsapatnak együtt tartottunk edzést. És minden edzést egy ideig együtt tartunk mostantól. Ő egy jó barát volt és ez egy nagyon szomorú nap. Gary nagyon népszerű ember volt és nehéz időszak elé nézünk.”

Korábbi walesi csapattársa, John Hartson a következőket mondta:
„Amikor megtudtam a hírt, sokkot kaptam. Összetört a szívem. Ez egy tragédia, amivel nem is akarok szembenézni. Nagyon kedves ember volt… Vezető egyéniség, inspiráló. Ezért még jobban fáj, ami történt. Két gyönyörű gyereket hagyott maga után. Profi volt, és az egyik legfittebb, akit ismertem. Ő igazán vigyázott magára. Nagyszerű csapattárs volt, jó menedzser, szombaton még együtt viccelődtem vele.”

Ryan Giggs, aki 13 évet játszott Speed oldalán a válogatottban „teljesen összetört.”
„Gary Speed volt a legkedvesebb ember, akivel együtt futballoztam. Megtiszteltetés számomra, hogy valaha játszhattam vele együtt.”

Mark Hughes, a walesi válogatott korábbi edzője:
„Teljesen le vagyok sújtva. Kiváltságos vagyok, hogy játékosomnak és barátomnak hívhattam. A gondolataim csak a családja körül forognak.”

Howard Wilkinson, korábbi edzője:
„Sokkal több volt, mint egy sportoló, vagy egy edző. Számomra ez hihetetlen. Nem akarok belegondolni, hogy a családja min is mehet keresztül. Gary nagyon tehetséges volt a pályán és a pálya mellett egyaránt. A futballisták nagyon sok stressznek vannak kitéve, nagyon sokmindenen mennek keresztül. Valószínűleg ez is közrejátszott, de az, hogy 42 évesen lett öngyilkos, tragédia.  Hosszú évek elé nézhetett volna még.”

Aaron Remsey, a legfiatalabb walesi csapatkapitány, az Arsenal játékosa is nyilatkozott:
„Ma reggel kaptam hírt a történtekről. Ha azt mondom, le vagyok sújtva, az nem kifejezés. Imádkozom Gary családjáért.”

A Swansea – Aston Villa meccs előtt egy perces gyászszünetet tartottak, ez Angliában hatalmas tapsviharral társul. A megható pillanatok egyike az volt, amikor Shay Given sírt, mikor kapujába futott:

Nyugodj békében, Gary Speed!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik