Foci

Nyert a Fradi Miskolcon az NB I. 2011-es zárómeccsén

A Ferencváros kétszer is hátrányba került a Diósgyőr vendégeként, mégis 3-2-re nyert az OTP Bank Liga 17. fordulójában.

Fergeteges hangulat fogadta a pályára kirohanó csapatokat, a hazai tábor és a játékosok pedig azt hirdették, hogy „a pirotechnika nem bűn”.

A meccsen a DVTK nyomta meg a kezdeti perceket, a miskolciak pedig bő negyedóra után a vezetést is megszerezték, Tisza Tibor szögleténél Seydi emelkedett a legmagasabbra és a kapuba fejelt (1-0). Kis híján postafordultával egyenlített a Ferencváros, ám Pölöskey Péter jó labdája után Somalia és Hakola nem értették meg egymást és összefutottak.

Kisvártatva így is betalált a Fradi, Gal adta haza a labdát, a kapujából kifutó – a játékot sérülten is vállaló – Rados azonban pocsékul rúgott bele az előtte egy kissé felpattanó játékszerbe, Somaliának pedig nem okozott gondot az üresen tátongó hálóba passzolnia (1-1). Sokáig csak két kezezésgyanús eset borzolta a kedélyeket, Solymosi játékvezető sípja azonban itt is, ott is néma maradt.

A 39. percben Luque szerzett labdát a felezővonaltól nem messze, vitte egy kicsit, majd közel 25 méterről, ballal hatalmas gólt ragasztott Jova kapujának jobb felső sarkába (2-1). Mivel több találat már nem született a szünetig, a Diósgyőr várhatta előnyből a folytatást.

A fordulást követőn bő tíz perc alatt kétszer is kihagyott a hazai védelem, előbb Pölöskey, majd Somalia használta ki a kínálkozó lehetőséget, így az 58. percben már az FTC vezetett (2-3). Egy kis statisztika, ebben a bajnoki idényben először kapott hármat hazai pályán Benczés Miklós csapata.

Az tuolsó negyed órába érvén Abdi tartogatta a labdát a diósgyőri térfélen, majd saját védőihez akart ívelni, ám ehelyett Seydit szöktette, akit Balog lökött fel még a tizenhatos előtt utolsó emberként. Solymosinál ez semmilyen lapot nem ért, ráadásul az időközben megsérülő Luque helyett ezúttal Budovinszky lőtte rá a szabadrúgást, amely a sorfalban kötött ki, illetve a duplázást is sikerült blokkolnia a vendégeknek. A 84. percben Détári Lajos fiai végezhettek el pontrúgást, Klein fejese pedig veszélyesen ment el keresztbe a kapu előtt.

A 85. percben újra Abdi volt a főszereplő, Détári őt szerette volna lecserélni, a légiós azonban piros lappal hagyta el a pályát, mivel labdaelrúgásért villant a második sárga. A DVTK hiába próbálkozott, nem tudott már egyenlíteni, a miskolciak maradtak az ötödik helyen. A Ferencváros ugyanakkor nagyot lépett előre, a fővárosiak a kilencedik pozícióban telelnek.

Eredmény – OTP Bank Liga, 17. forduló
Miskolc, 11 000 néző, Vezette: Solymosi
DVTK – Ferencváros 2-3 (2-1)
DVTK: Rados – Vadász, Gal, Budovinszky, Gohér – Abdouraman – Arze (Halgas 86.), Lippai (Takács P. 73.), Luque (Bacsa 66.) – Tisza, Seydi Vezetőedző: Benczés Miklós

Ferencváros: Jova – Jovanovic (Csizmadia 88.), Balog Z., Otten, Klein – Hakola (Rósa D. 92.), Józsi, Junior – Somalia, Pölöskey (Lisztes 90.), Abdi Vezetőedző: Détári Lajos

Gólszerzők: Seydi (17.), Luque (39.), illetve Somalia (24., 58.), Pölöskey (52.)
Sárga lap: Seydi (18.), Vadász (43.), Abdouraman (83.), illetve Jovanovic (49.), Pölöskey (54.), Abdi (67., 85.)
Piros lap: Abdi (85.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik