Foci

Csányi elégedett a magyar foci fejlődésével

Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke szerint a most zajló bajnokság erősebb mint a korábbi volt.

Az OTP Bank elnök-vezérigazgatója a Sport Televíziónak adott interjújában elmondta, hogy a színvonal növekedését mutatja a gólok számának növekedése is, mivel meccsenként átlagban 3 találat van, de ennél is beszédesebb, hogy közel ezerrel nőtt az átlagnézőszám.

Csányi Sándor úgy látja, szintén segíti a minőség javulását, hogy a csapatok nagy része stabil lábakon áll.

“Azt tudom mondani, hogy a 16-ból 14 együttes rendben lesz a későbbiekben is, s kettő olyan állapotban lesz, hogy kitartson a szezon végéig” – jelentette ki az elnök, hozzátéve, hogy az MLSZ tisztában van a klubok helyzetével, s megpróbál segíteni, tárgyalni a tulajdonosokkal arról, hogy min lehet javítani.

Azt a célt továbbra is tartja, hogy 2018-ra 8000 fő legyen az átlagnézőszám, melynek eléréséhez az egyik legfontosabb dolog a körülmények javítása és új stadionok építése, mert jobb körülményekre, fűtött pályák kellenek a játék fejlődéséhez, s igényes körülményekre van szükség, hogy a nézők szívesen menjenek ki a stadionokba. Ebben rengeteget segíthet, hogy az Európai Unió engedélyezte, hogy profi klubok stadionjait is lehessen fejleszteni, építeni a társasági adókedvezményből.

Csányi Sándor változásokat lát szükségesnek a versenyrendszeren, s mint mondta, az MLSZ foglalkozni is fog az NB II és NB III jelenlegi rendszerével. Szerinte túl sok a profi klub, nagyon kevés országban van például kétcsoportos másodosztály, de az is mutatja a bajokat, hogy “lasszóval kell fogni a csapatokat”, hogy elinduljanak a harmadosztályban, de a második vonalban sem indult el minden olyan együttes, amelyik elvileg feljutott.

A bundabotrány szerinte nem beárnyékolja a magyar futballt, mert ezzel tisztul a sportág, s a nyomozást végző ügyészség és rendőrség mellett az MLSZ is mindent megtesz, amit tud, hogy segítsen ebben.

“Ki kell szűrni az ilyen elemeket, s ha mondjuk 50 élvonalbeli futballista érintett, akkor annyit vegyenek ki, én egyiküket sem fogom sajnálni” – nyilatkozta Csányi, hozzátéve, hogy az MLSZ addig senkit nem büntethet, amíg nincs ítélet az ügyében, de a kluboknak esetleg lenne erre lehetőségük, különösen akkor, ha már egyik-másik játékos beismerő vallomást is tesz.

A válogatottat elégedetten értékelte, az Európa-bajnoki selejtezőkön mutatott szerepléssel kapcsolatban legfőképp a szerencsét hiányolta, mert nagyon rosszkor jöttek a sérülések, de szintén szerencsétlen dolognak tartja, hogy a sorozatindító svéd találkozó előtt csak kevéssel tudták kinevezni Egervári Sándort, akinek egy felkészülési meccs állt a rendelkezésére a kvalifikáció rajtja előtt.

A játékosok teljesítménye egyedül a finnek elleni hazai összecsapáson (0-0) okozott csalódást Csányinak, mert kívülről úgy látta, hogy nem küzdöttek megfelelően.

A 2014-es világbajnoki szereplés esélyeiről azt mondta, hogy ugyan ő már megválasztása idején is a 2016-os Eb-szereplést ígérte meg, ez nem jelenti azt, hogy lemondana az vb-kijutásról. Úgy látja, nagyon nehéz csoportba került a válogatott, de jövő őszre összeállhat egy olyan csapat, amely eséllyel veszi fel a harcot. Ehhez elsősorban az kell, hogy mindenki játsszon klubcsapatában.

“Én most azt szeretném kérni a szurkolóktól, hogy legyenek türelmesek az elkövetkező fél évben a csapattal, mert most az építkezés a felkészülés időszaka következik azért, hogy őszre egy erős együttes álljon össze” – mondta Csányi Sándor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik