Foci

Hidegzuhany után örömünnep Debrecenben

Egy félidő után kétgólos hátrányban volt a Loki a sereghajtó ZTE ellen, majd negyedóra alatt öt gólt lőttek a hajdúságiak a labdarúgó OTP Bank Ligában.

Gyakorlatilag az esélytelenek nyugalmával készülhetett a Zalaegerszeg együttese idei utolsó bajnokijára, hiszen a sereghajtó, ebben a szezonban még győzelem nélkül álló alakulat a veretlenként listavezető Debrecen otthonába látogatott.

A sikert talán a hazai szurkolók is biztosra vették, hiszen a hidegben meglehetősen foghíjasak voltak a széksorok. Úgy tűnt, hogy Kondás Elemér együttesének sincs sok kedve a futballhoz a kissé fagyott talajon, az első félidőben egyáltalán nem látszódott a két csapat közötti különbség a tabellán.

Így is meglepetésként hatott, hogy a vendégek megszerezték a vezetést a 17. percben, miután egy beadás után Meyé sarkazása Novakovicról még felperdült, de az érkező Turkovs közelről a gólvonal mögé talpalta a játékszert (0-1).

A Loki nem tudott tempót váltani, és ugyan Turkovs helyzete még kimaradt, de a Zete második góljának képében hamarosan megérkezett a hidegzuhany. Tököli szabadrúgása után Novakovic nagyon rosszul jött ki, Kamber pedig a hálóba fejelt (0-2).

A szünet előtt még kimaradt egy komolynak tűnő hazai lehetőség, de nem mondhatni, hogy érdemtelenül vezetett volna Prukner László csapata.

Nem tudjuk, hogy mi hangzott el a szünetben az öltözőkben, de a fordulás után mintha egy teljesen más mérkőzés vette volna kezdetét. Alig kezdődött el a második félidő, már érkezett is a szépítés: egy beadás után Nikolic fejesébe Jahic már csak beleérni tudott (1-2).

A Zete nem tudott mit kezdeni a Loki nyomásával, öt perc sem telt el a második játékrészből, amikor már egyenlő volt az állás Nikolic közeli góljának köszönhetően (2-2).

A vendégek kapuját őrző Jahic nagy védésekkel tartotta a lelket a sereghajtóban, majd Nagy Zoltán beadását bevédve hatalmas potyát kapott (3-2). Tíz perc alatt fordított a Loki…

Itt azonban nem volt vége a hazai gólzápornak: perceken belül Nikolic a balösszekötő helyéről megszerezte a harmadik gólját is (4-2), majd Coulibaly értékesített egy saját maga által kiharcolt büntetőt (5-2).

Ekkor már eldőlt a találkozó, és sok esemény már nem is történt a pályán a folytatásban. A végén még Kulcsár tizenegyesét védte Jahic, hogy aztán a zalaegerszegi kapus bemutasson egyet a hazai szurkolóknak.

A Debrecen 5-2-es sikerének köszönhetően nyugodtan várhatja a jövő évi folytatást a tabella első helyén, míg a Zete játékában nagy javulás szükséges, amennyiben a következő szezonban is az élvonalban kívánnak szerepelni.

Eredmény – OTP Bank Liga, 17. forduló
DVSC-TEVA – ZTE FC 5-2 (0-2)
Debrecen, 2500 néző. Vezette: Berger
Debrecen: Novakovic – Nagy Z., Simac, Mészáros, Korhut – Yannick (Ferenczi 80.), Bouadla, Varga J., Szakály P. (Bódi 43.) – Nikolic (Kulcsár 69.), Coulibaly. Vezetőedző: Kondás Elemér
Zalaegerszeg: Jahic – Kocsárdi, Bogunovic, Kovács Ge., Varga R. – Szakály D., Szalai (Hervas 62.), Turkovs, Kamber – Meyé (Bujor 70.), Tököli (Kovács Gá. 62.). Vezetőedző: Prukner László
Gólszerzők: Nikolic (46., 49., 58.), Jahic (55., öngól), Coulibaly (60., 11-esből), illetve Turkovs (17.), Kamber (29.)
Sárga lap: Kulcsár (80.), illetve Szalai (27.), Kamber (76.), Hervas (81.)
Piros lap:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik