Foci

A végén mentett pontot a Haladás Kispesten

A Honvéd már két góllal is vezetett a vendég Haladás ellen, mégis pontokat veszítettek a labdarúgó OTP Bank Ligában.

A Honvéd legutóbb a Győr otthonában aratott bravúrgyőzelmet, így a tabella negyedik helyén álló kispestiek önbizalommal telve vághattak neki az idei utolsó bajnoki mérkőzésüknek a nem különösebben jó formában lévő Haladás ellen.

Azt viszont talán még Supka Attila, a Honvéd vezetőedzője sem gondolta, hogy csapata már az 1. percben megszerzi a vezetést a szombathelyiek ellen. Pedig így történt, miután Korolovszky és a vendégek kapuját őrző Rózsa szerencsétlenkedése után Danilo elé került a labda, akinek már nem volt nehéz dolga az üres kapuba juttatni a játékszert.

A csapatok a hideg idő ellenére magyar szinten jó iramot diktáltak, de az igazán komoly helyzetek elmaradtak. A 37. percben aztán újabb ajándékot kapott a Honvéd: Danilót indították nagyszerűen, lövését azonban védte Rózsa, majd a visszafutó Guzmics eltakaríthatta volna a játékszert, de miután ezt nem tette meg, a berobbanó Tchami megduplázta a hazaiak előnyét.

Amikor a legtöbben már a szünetre készültek, szépített a Haladás, nyíltabbá téve így a mérkőzést. Sipos lövése elakadt Debreceni lábában, a lepattanót pedig Vujovic a hálóba helyezte.

A folytatásban a vendégek gólszerzője továbbra is veszélyesen futballozott, de egyenlítenie ekkor még nem sikerült Aczél Zoltán együttesének. A Honvéd megszerezhette volna a harmadik gólt is, de Németh lövése után a kapufáról jött ki a labda, Danilo pedig kihagyta a helyzetét.

A Haladás aztán megint a félidő végén talált be, a 90. percben így pontot mentettek Kispesten: egy szöglet után Radó csúsztatott, Tóth pedig közelről kiegyenlített.

Hidegzuhany volt ez a hazaiak számára, akik két pontot veszítettek el az utolsó pillanatokban, így maradtak a negyedik helyen.

Eredmény – OTP Bank Liga, 17. forduló
Budapest Honvéd-Haladás Sopron Bank 2-2 (2-1)
Bozsik Stadion, 1000 néző. Vezette: Veizer
Honvéd: Sánta – Botis, Debreceni, Lovric – Hajdú N., Hidi, Ivancsics, Tchami (Németh N., 52.) – Abass (Horváth A., 69.), Danilo, Délczeg (Akassou, 52.). Vezetőedző: Supka Attila
Haladás: Rózsa – Guzmics, Korolovszky (Nagy II. G., a szünetben), Schimmer, Tóth P. – Búrány, Iszlai (Radó, 76.), Nagy I. G., Sipos, Sluka (Skriba, 58.) – Vujovic. Vezetőedző: Aczél Zoltán
Gólszerzők: Danilo (1.), Tchami (36.), illetve Vujovic (45.), Tóth P. (90.)
Sárga lap: Tchami (36.), Lovric (56.), illetve Tóth P. (14.), Sipos (20.)
Piros lap:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik