Foci

Fiktív interjú: így beszélne Mourinho 3 évesen

Az angol Eurosport.yahoo.com készített interjút képzeletben a Real Madrid edzőjével.

Sergio Ramos Facebook-oldalán napokban megjelenő fénykép hatására az Eurosport.yahoo.com Dirty Tackle rovata elkészítette fiktív interjúját José Mourinhóval.

Az interjúban a portugál szakember 3 éves, pont úgy, mint azon a képen, amit a csapat hátvédje, Ramos tett közzé üzenőfalán.


José Mourinho háromévesen, legalábbis Ramos Facebook-oldalán ez a kép jelent meg

Az ötlet nemcsak attól érdekes, mert fiktív interjút nem szokás készíteni, hanem attól is, hogy a napjaink legnagyobb sajtóbotrányait okozó szakember – mind nyelvezetében, mind mondanivalóját tekintve – rendszeresen odapakol egy-egy spanyol vagy épp angol újságírónak.

Ez ebből az interjúból is kiderül, és annál is mókásabb, mert egy hároméves kisfiú szájából hallhatjuk. Üljenek be az időgépbe, olvassák, mulassanak!

Az interjú a hároméves Mourinhóval
– Szia, kedves José, hogy vagy?
– Fantasztikusan. Hogy máshogy lennék?
– Én… Nem tudom. Ezért kérdeztem.
– Rendben, hát ez egy hülye kérdés volt, és már most pazarolja az időmet. Tegyen fel jó kérdéseket, vagy lelépek. A játékmozdonyaim nem játszanak saját magukkal.
– Rendben. Mit szeretsz csinálni szabadidődben?
– Szeretem a vonatokat, ahogy azt már mondtam. És ujjal összefesteni mindent. Ez az igazi móka. Ja, és szeretek nyerni. Nem mellesleg ezt csinálom a legjobban.
– Mit nyertél eddig?
– Mindent. Bújócskázom otthon, nyerek. Társasjátékozom a szomszédban, nyerek. Játszom alvásidőben az óvodában, és nyerek.
– Kivel játszol alvásidőben?
– Kussolj.
– Gúnyt űzöl belőlem?
– Ne kelljen mégegyszer megtennem.
– Így nem lehet túl sok barátod, Lil’ José!
– Rengeteg barátom van. Ők mind tudják, hogy én vagyok a főnök. Itt van Pepe, ő lerúgja az embereket. Itt van Riccardo, ő mindenhova követ engem. És itt van Mr. Perez, akinek engedem, hogy míg én tanítom az osztályt, addig ő költse el az óvoda pénzét. Ja, és itt van csomó figura, akiken csak nevetni tudok… Na, ők nem a barátaim! Úgy mint Rafa, ő például pufók és sértődős.
– Ez nem szép, José.
– De legalább igaz.
– Rendben. Te hogy éreznéd magad, ha jönne egy nálad fiatalabb srác, aki mindent megnyerne – mint te -, és úgy viselkedne, ahogy te? Akkor te lennél Rafa helyében!
– Ez persze soha nem történhet meg. Én mindent megnyerek egyszer, minden országban, ami csak létezik, és úgy lovagolok majd eközben a többi gyerek hátán, mint a kiskirály.
– Ezt fura hallani egy ilyen kisfiútól.
– Én nem egy “normális kisfiú” vagyok. Csak nézd a pulcsim gombjait és a hajamat. Ez menő. Biztos vagyok benne, hogy van kifejezés arra, hogy mennyivel jobb vagyok a többieknél, de még nem tanultuk ezeket a szavakat.
– Különleges? Te vagy “A különleges”?
– Te mondtad… És most, ne haragudj meg, de vissza kell mennem játszani. Persze előbb vegyél nekem egy jégkrémet, szamár.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik