Foci

Pontokat vesztett a Vasas ellen a Loki

A labdarúgó OTP Bank Liga 16. fordulójában az angyalföldi együttes hazai pályán 0-0-ra végzett a listavezető ellen.

A Győr szombati veresége után tovább növelhette előnyét a labdarúgó NB I. élén a Debrecen, de ez végül csak egy ponttal sikerült Kondás Elemér csapatának a Vasas otthonában.

Nem mondhatni, hogy túlságosan magas lett volna a mérkőzés színvonala a találkozó elején, a listavezető sem tudott komolynak mondható helyzeteket kialakítani.

Fél óra eltelte után aztán mindkét oldalon adódott lehetőség a gólszerzésre, a vendégeknél Varga József veszélyeztetett egy szöglet után, azonban közelről Ilizi kapus hátát találta el.

Az első félidő végén újabb nagy Loki-helyzet maradt ki, Bódi lövése után a kipattanóból Rezes lőtte lábon az elfekvő hálóőrt.

A második félidőben sem sokat változott a játék képe, a Debrecen részéről Coulibaly szerezhetett volna kétszer is gólt, de továbbra is kimaradtak a helyzetek.

A végén már nem változott az eredmény, 0-0-ra végződött a mérkőzés, így a Debrecen négy pontra növelte az előnyét a tabella élén, és továbbra is veretlen.

Eredmény – OTP Bank Liga, 16. forduló
Vasas-Híd – DVSC-TEVA 0-0
Illovszky Stadion, 1500 néző, Vezette: Szilasi
Vasas: Ilizi – Pranjic, Gáspár, Kovács I G., Casal – Mehmedagic, Farkas I B. – Hudson-Odoi, Bárányos (Beliczky, 71.), Dajic (Ferkó, 81.) – Simic (Bakos, 92.). Vezetőedző: Marijan Vlak
Debrecen: Novakovic – Nagy Z., Simac, Mészáros, Korhut – Rezes (Yannick, 71.), Bódi (S. Nikolic, 63.), Varga J., Bouadla – Szakály P., Coulibaly. Vezetőedző: Kondás Elemér
Sárga lap: Bárányos (61.), Farkas I B. (65.)
Piros lap:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik