Foci

Már ötödik az AS Roma

A Farkasok hazai pályán 2-1-re legyőzték a Lecce együttesét az olasz labdarúgó-bajnokság 12. fordulójának zárómeccsén.

Luis Enrique csapata már a mérkőzés elejétől fölényben játszott a Serie A-ban kiesőhelyen tanyázó Lecce ellen, ez pedig a 25. percben gólban is megmutatkozott.

Ekkor Taddei lapos passza után a középen üresen maradt Pjanic volt eredményes, megszerezve a vezetést a fővárosiaknak.

Hátrányban a vendégek is jobban felbátorodtak, de az 54. percben Gago messziről kilőtte a jobb alsó sarkot, ezzel már kettővel ment a Roma.

Pár minutummal később Bertolacci szépített, így a római szurkolók egészen a meccs végéig izgulhattak.

A hazaiaktól még egy érvénytelenített gólra futotta, bánkódniuk azonban nem kellett, hiszen megőrizték az előnyüket, és 2-1-re megnyerték a találkozót. A Roma győzelmének köszönhetően már az 5. helyen áll a tabellán.

A mérkőzés összefoglalója:

Eredmény – Serie A, 12. forduló
AS Roma-Lecce 2-1 (1-0)
Gólszerzők: Pjanic (25.), Gago (54.), illetve Bertolacci (61.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik