Foci

Beckham még nem döntött

David Beckham, akinek a Los Angeles Galaxynál lejár a szerződése, még nem döntötte el, hol folytatja labdarúgó-pályafutását.

A korábbi angol válogatott középpályás csapata vasárnap a Houston Dynamo ellen lép pályára Carsonban az észak-amerikai bajnokság döntőjében, s könnyen lehet, hogy ez egyben Beckham utolsó fellépése lesz a kaliforniai alakulatban.

“Egyelőre csak erre a mérkőzésre gondolok, a döntést az után hozom meg, hogy egy kicsit pihentem és értékeltem a helyzetet” – fogalmazott sajtótájékoztatón.

A 36 éves futballista 2007-ben a Real Madridtól érkezett Los Angelesbe, ahol szerződése hamarosan lejár. A Paris Saint-Germain már közölte, hogy tárgyal Beckhammel, egyesek viszont úgy vélik, visszatérhet a Premier League-be, ahol sikeres éveket húzott le a Manchester Unitedben.

Akadnak ugyanakkor olyanok is, akik szerint családi okok miatt akár Kalifornában is maradhat.

“Különleges dolog Kaliforniában élni, az elmúlt öt évben nagyra értékeltük, hogy itt lehetünk” – mondta Beckham.

Az angol játékos még nem nyert bajnoki címet jelenlegi csapatával.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik