Foci

A Paks három pontot szerzett Kecskeméten

Kis Károly együttese emberhátrányban szerezte a győztes gólt a labdarúgó OTP Bank Liga 16. fordulójában.

A hazaiak számítottak esélyesebbnek a Kecskemét-Paks találkozón, és ezt nem csak a tabellán elfoglalt pozíció jelezte (6.-8.), hanem az is, hogy Tomislav Sivic együttese saját közönsége előtt eddig csak a listavezető Debrecen ellen kapitulált még a bajnokság elején.

A vendégek ennek ellenére nem illetődtek meg, negyed óra elteltével Böde rémisztgette a hazai szurkolókat, de lövését Németh hárította. A KTE kapusának ezután is volt dolga, főleg Vayer veszélyeztetett, de végül nem született gól az első félidőben.

A folytatásban hamar emberelőnybe került a Kecskemét, Vayer az 51. percben megkapta a második sárga lapját, és mehetett zuhanyozni.

A hazaiak azonban tíz emberrel sem tudtak mit kezdeni ellenfelükkel, sőt, a 78. percben Gyagya szabálytalankodott Bödével szemben a büntetőterületen belül, a tizenegyest pedig Éger értékesítette.

Pár perccel később megfogyatkozott a Kecskemét is, Mohl csúszott rá Barthára, amiért egyből pirosat kapott.

Az eredmény ezután már nem változott, az elmúlt szezonban ezüstéremig jutó Paks 1-0-ra nyert, és most már elmondható, hogy a gyengébb rajt után egyre inkább belelendül Kis Károly csapata.

Eredmény – OTP Bank Liga, 16. forduló
Kecskeméti TE-MVM Paks 0-1 (0-0)
Kecskemét, Széktói Stadion, 2000 néző. Vezette: Farkas Ádám
Kecskemét: Németh – Kószó, Gyagya, Radanovic (Urbán a szünetben), Mohl – Bori (Pekár 83.), Cukic, Foxi, Savic – Litsingi (Gyurcsó 55.), Lencse. Vezetőedző: Tomislav Sivic
Paks: Csernyánszki – Heffler T., Éger, Fiola, Báló – Bartha (Kiss T 90.), Sipeki, Böde, Sifter – Vayer, Szatmári L. (Magasföldi 63.). Vezetőedző: Kis Károly
Gólszerző: Éger (78., tizenegyesből)
Sárga lap: Radanovic (42.), Lencse (53.), Savic (68.), Gyagya (77.), Urbán (80.), illetve Fiola (26.) Vayer (37., 51.)
Piros lap: Mohl (82.), illetve Vayer (51.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik