Foci

Öt éve hunyt el Puskás Ferenc

2006. november 17-én, 79 esztendős korában hunyt el az Aranycsapat legendás csatára.

A Száguldó Őrnagy 1927. április 1-jén született Budapesten, majd 1942-ben, a Budapest Honvédnál indult páratlan pályafutása, amely a Real Madridban fejeződött be. Öt magyar, hat spanyol bajnokságot nyert, kétszer emelhette magasba a Spanyol Kupát, háromszor a BEK-trófeát. Volt olimpiai bajnok , Európai Kupa- és Világkupa-győztes, a magyar válogatottal az 1954-es világbajnokságon ezüstérmet nyert.

Edzőként dolgozott Spanyol- és Görögországban, Chilében, Szaúd-Arábiában, Egyiptomban, Paraguayban és Ausztráliában is, de egy rövid időre nemzeti csapatunkat is irányította.


Puskás Ferenc
több rekordot is elért a pályán, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség pedig az ő tiszteletére megalapította a Puskás-díjat, melyet az év legszebb gólját jegyző játékos kapja a FIFA év végi gáláján.

2000-től kezdődően Alzheimer-kórral és más betegségekkel küzdött, majd 2006. november 17-én hunyt el. Kalandos életével könyvek és egy dokumentumfilm is foglalkozik, de tervben van egy nemzetközi koprodukciós nagyjátékfilm is.

Puskás Ferenc akcióban:

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.