Foci

Kuranyi marad Moszkvában

24.hu
24.hu

2011. 11. 17. 19:20

A Dinamo Moszkva labdarúgócsapata 2015 nyaráig meghosszabbította német támadója, Kevin Kuranyi szerződését.

“Aki ismer, azt ez nem lepte meg – nyilatkozta Kuranyi az új megállapodás aláírásáról. – Már korábban is mondtam, hogy a családommal nagyon jól érezzük magunkat Moszkvában, ráadásul a csapatban nagyon komoly lehetőségek vannak, s folyamatosan fejlődik.”

Az 52-szeres német válogatott csatár tavaly júniusban igazolt az orosz fővárosba, s ugyan így a tavalyi szezonnak csak a második felére érkezett meg, 16 mérkőzésen szerzett 9 góljával így is a csapat házi gólkirálya volt. A tavasszal indult – s rendhagyó módon jövő májusig tartó – új idényben eddig 27 meccsen kilenc találatot jegyzett, s nagy szerepe van abban, hogy a csapat a harmadik helyről várja a tavaszi, felsőházi folytatást.

A klub a játékos korábbi, három évre szóló szerződéséhez hasonlóan ezúttal sem közölte a megállapodás anyagi részleteit, de helyi sajtóértesülések szerint Kuranyi a liga egyik legjobban fizetett játékosa évi 6 millió eurós fizetéssel.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.