Foci

A tulajdonos, aki becsapva érzi magát

24.hu
24.hu

2011. 11. 17. 18:22

Nemes Ferenc szorgalmazta Sütő László és H. Gábor siófoki szerződtetését. A két labdarúgó őrizetben van a bundaügy miatt.

A Siófoki Bányász futballcsapata 2009 tavaszán a bennmaradásért harcolt, az ősszel összeszedett jelentős hátrányt végül nem sikerült ledolgozniuk, elbúcsúztak az élvonaltól. Mint az elmúlt napokban kiderült: három mérkőzés, valamint három siófoki labdarúgó került a nyomozók érdeklődésének középpontjába.

A Magyar Kupában a Kispest ellen vívott idegenbeli elődöntő, a hazai pályán, a Kaposvár ellen, 5-2-re elveszített bajnoki, valamint a ZTE elleni idegenbeli, 5-3-as vereséggel zárult összecsapás. A klub akkori többségi, jelenleg kisebbségi tulajdonosa, Nemes Ferenc nem titkolja, rendkívül csalódott. Vállalkozásának fehérvári irodájában fogad, higgadtan formálja a szavakat.

“A kispesti kupameccsen reális esélyünk volt a hosszabbításra, otthon 2-1-re kikaptunk, a fővárosban az utolsó pillanatokig ugyanilyen arányban vezettünk, végül a hazaiak a 91. percben egyenlítettek, ezzel kiestünk. A lefújás előtt középpályásunkat, Nagy Lajost a bíró túlzott szigorral, szerintem elhamarkodottan kiállította, utána kaptuk az egyenlítő gólt, ami a búcsút jelentette. A mérkőzésen vezetőtársaimmal elégedettek voltunk a csapattal, a hozzáállással.

A Kaposvár elleni bajnokin kevésbé, a védelem különösen gyengén teljesített, a vereséggel távolabb kerültünk az álmainktól, a bennmaradástól. A meccs után a vezetőkkel beszélgettünk a vereségről, a vártnál jóval gyengébb játékról, majd számon is kértük a futballistákat. De vádaskodásra nem került sor, a tulajdonosi kör tagjai közölték a labdarúgókkal: nem szeretnénk, ha akadna bárki, akinek sanda gondolatai támadnának, a folytatásban nem követne el mindent a bennmaradásért. Minden játékos azonnal jelezte, kizárólag egyetlen cél vezérli, az élvonalbeli tagság megőrzése. Ezzel a témát le is zártuk” – emlékezik Nemes Ferenc.


Egerszegen sem volt gond a csatársorral, három gólt szereztünk idegenben, de a hátsó alakzat megint nem állt feladata magaslatán, ha Milinte nem remekel a kapuban, nagyobb arányú vereséget szenvedtünk volna. Ám arra az egerszegi kudarc után nem gondoltunk, hogy a meccseket valakik eladták, az öt, kapott gólt, a vereséget annak tudtuk be, hogy bennmaradásért folytatott harc, az állandó győzelmi kényszer előrölte a csapatot, a srácok előzőleg nagyszerű győzelmeket arattak, de a végjátékra sajnos elfáradtak”
– emlékezik Nemes Ferenc.

Nemes Ferenc – 2010-ben, Kisteleki István lemondása után, Csányi Sándor megválasztása előtt az MLSZ megbízott elnökeként tevékenykedett, tehát a magyar futball első embere volt – szomorúan jegyzi meg, ha a vádak beigazolódnak, s néhányan valóban nem tettek meg minden a győzelemért, azt a saját, személyes kudarcának is tekinti. A három, jelen állás szerint érintett labdarúgó közül kettő szerződtetését ugyanis ő szorgalmazta.

“Megdöbbentettek a hírek. S. Lászlót és H. Gábort régről ismerem, a bodajki, NB II-es csapatomban is futballoztak – az MTK növendékei alkották a gárdát -, majd amikor a Bodajk jogán a Siófok szerepelt tovább a második vonalban, a balatoni egyletben szerepeltek tovább.

S. László tagja volt az NB II-es bajnokcsapatnak, majd anyaegyesülete, az MTK visszarendelte, azonban a 2008-2009-es idényben ismét a BFC-t erősítette. Nem szeretnék elhamarkodottan ítélkezni, megvádolni bárkit is. Az ügy nyomozati szakaszban van, a végső határozathozatal után azonban megtesszük a szükséges jogi lépéseket. Jogászokkal konzultálva nem tartom kizártnak, hogy kártérítési pereket indítunk, ha kétséget kizáróan bebizonyosodik, hogy valaki csaltak a kárunkra.

Többségi tulajdonosként nagyon sokat költöttem a siófoki futballra, nem tagadom, a hírek lesújtottak. Biztosra vettem, hogy az összes játékos mindent elkövet, hogy megőrizzük élvonalbeli tagságunkat. Becsapottnak érzem magam emberként és sportvezetőként is” – zárta gondolatai a sportvezető.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2016. február 26.
A Microsoft informatikai világcég magyarországi székháza az egykori óbudai Gázgyár területén létesült Graphisoft parkban, a főváros III. kerületében.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.