Foci

Messiéket kifütyülték, Suárez mesternégyese

Argentína a venezuelai zakó után csak 1-1-es döntetlenig jutott a sereghajtó Bolívia ellen a 2014-es vb selejtezőjének 3. fordulójában, Uruguay gálázott.

Argentína a vb-selejtezők során eddig kétszer is zakózó, így sereghajtó Bolíviát fogadta az El Monumental közönsége előtt. Az első félidőben sokkal jobb volt az albiceleste, ám a hazaiak nem tudtak nagy helyzetet kidolgozni az ellenfél kapuja előtt.

Pedig volt mit helyrehoznia az Alejandro Sabella irányította gárdának, ugyanis október 11-én Venezuelában kikapott a csapat 1-0-ra, így egy győzelemmel és egy vereséggel állt a játéknapot megelőzően – Chilét 4-1-re sikerült legyőzni az első fordulóban.

Fordulás után meg is bosszulta magát a meddő mezőnyfölény, Demichelistől kaparintotta meg a labdát Marcelo Martins, majd miután a veterán védőt és Burdissót is lehagyta megszerezte a vezetést övéinek. Nem kellett sokat várni ugyanakkor az egyenlítésre, a 60. percben ugyanis a frissiben beállt Ezequiel Lavezzi első labdaérintéséből a tizenhatos vonaláról lőtt a hosszú alsóba.

Az argentinok veszte, a védelem (az első gól története):

A folytatásban is dominált Argentína, ám a győztes gól csak nem akart megszületni. A hajrában még Javier Pastore előtt adódott nagy lehetőség, ám a PSG támadója középpályása a rövid felső mellé bombázott, így 1-1-es döntetlennel zárult a mérkőzés.

Bezzeg Uruguaynak sokkal könnyebben ment, Argentína szomszédja Suárez mesternégyesével 4-0-ra legyőzte Chilét.

Suárez tűzijátéka Chile ellen:

Kolumbia 1-1-es döntetlent játszott az argentin-verő Venezuelával, Paraguay legyőrte Ecuadort.

Eredmény – világbajnoki-selejtező, Dél-Amerika
Argentína-Bolívia 1-1 (0-0)
Gólszerzők: Lavezzi (60.) illetve Marcelo Martins (56.)
Uruguay-Chile 4-0 (2-0)
Gólszerző: Suárez (42., 45., 68., 74.)
Kolumbia-Venezuela 1-1 (1-0)
Gólszerzők: Guarín (10.), illetve Feltscher (79.)
Paraguay-Ecuador 2-1 (0-0)
Gólszerzők: Riveros (47.), D. Verón (58.), illetve Mendoza (90.)
A dél-amerikai csoport állása (az első négy jut ki egyenes ágon a vb-re)

1. Uruguay     3   2   1   0   9-3    7 pont
2. Argentína   3   1   1   1   5-3    4
3. Kolumbia   2   1   1   0   3-2    4
4. Paraguay   3   1   1   1   3-4    4
5. Venezuela 3   1   1   1   2-3    4
6. Ecuador     2   1   0   1   3-2    3
7. Peru            2   1   0   1   4-4    3
8. Chile           3   1   0   2   5-10  3
9. Bolívia         3   0   1   2   4-7    1

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik