Foci

Henry és Beckham az év csapatában az MLS-ben

Thierry Henry a góljaival, David Beckham a gólpasszaival jeleskedett leginkább az észak-amerikai labdarúgó-bajnokságban.

A New York Red Bulls francia támadója, aki tavaly júliusban érkezett jelenlegi csapatához, 14 gólt szerzett az idény során – ezzel e tekintetben ő volt a harmadik legjobb az MLS-ben -, illetve adott öt gólpasszt is. Henry huszonhat mérkőzésen lépett pályára, így 0,54-es gólátlagot ért el, amivel a hatékonyságot tekintve első a legalább húsz mérkőzést játszó futballisták összevetésében.

Beckham, a Los Angeles Galaxy angol középpályása elsősorban előkészítőként jeleskedett: 15 gólpasszával második ebben a rangsorban.

Az elitcsapatba bekerült még többek között Kasey Keller (Seattle Sounders), Landon Donovan (Los Angeles Galaxy), a nagy tehetség Brek Shea (FC Dallas) és a kanadai Dwayne De Rosario (DC United) is. A legjobbak csapatának Beckham és Donovan mellett a Los Angeles Galaxy két másik játékosa is a tagja, míg a jövő vasárnapi döntő másik résztvevője, a Houston Dynamo mindössze egy futballistát “ad” az All Star-gárdába.

Az idényzáró finálét Carsonban rendezik meg. Az lehet az ötéves szerződése végéhez érő Beckham utolsó mérkőzése az MLS-ben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik