Foci

Gera kezd Liechtenstein ellen

Hosszú kihagyását követően kezdőként tér vissza a magyar labdarúgó-válogatottba Gera Zoltán, az együttes csapatkapitánya.

A mieink pénteken Liechtenstein fogadják barátságos mérkőzésen, mely egyben Albert Flórián-emlékmeccs lesz. Az ingyenesen megtekinthető találkozóra már minden jegyet lefoglaltak, így telt ház előtt játszhatja idei utolsó hazai mérkőzését a válogatott.

A nemzeti tizenegy utolsó telki edzése előtt Egervári Sándor szövetségi kapitány számolt be a legfrissebb fejleményekről.

“Ezen a mérkőzésen lehet próbálkozni, sokat cserélni, változtatni. Lesz, aki 50-60 percet kap majd, de akad, aki csak fél órát” – mondta a kapitány, aki “szokatlan összeállításként” jellemezte a péntekre kigondolt kezdőt.

“Érdekes két mérkőzés elé nézünk, a bővebb keret miatt most lehetőségünk van a kísérletezésre. Mindazon játékosoknak szeretnék lehetőséget biztosítani, akik újak, hogy meg tudják mutatni, mit tudnak hozzátenni a közös dolgainkhoz” – nyilatkozta a szakember.

Egervári Sándor és tanítványai méltóképpen szeretnének búcsúzni az egyetlen magyar aranylabdástól: “Természetesen győzelemmel és jó játékkal szeretnénk emlékezni rá.”

A pirotechnikai szabályok miatt nem lehet majd gyertyát gyújtani a lelátón, ám a stadion négy pontján emlékhelyeket létesítenek a szervezők, a drukkerek itt adózhatnak Albert Flórián emlékének. A Császár pályafutásának legemlékezetesebb pillanatait a találkozó előtt egy ötperces filmben elevenítik fel, a 18 órakor kezdődő összecsapást pedig gyászszünet előzi majd meg.

Kezdő lesz a sérülése után visszatért Gera Zoltán, illetve a Newcastle légiósa, Kádár Tamás is, aki Egervári szerint végig is játssza a 90 percet, utána azonban “visszatér” az U21-es válogatottba, így a lengyelek elleni keretben ő már nem lesz benne.


Egervári Sándor szövetségi kapitány és Gera Zoltán

A szövetségi kapitány azt is elárulta, hogy az éppen csapatot kereső Németh Krisztián is lehetőséget kap. A hét elején még könnyített edzéseket végző Hajnal Tamás helyrejött, szerdán már teljes értékű munktá végzett.

“A puding próbája az evés” – folytatta Egervári, ez esetben a puding Tőzsér Dánielt és Feczesin Róbertet jelenti, akik szintén esélyt kapnak a bizonyításra, a tréner kíváncsi, miként élnek majd vele.

A várható kezdőcsapat:

Király Gábor – Kádár Tamás, Juhász Roland, Korcsmár Zsolt, Vanczák Vilmos – Elek Ákos, Vadócz Krisztián – Koman Vladimir, Gera Zoltán, Dzsudzsák Balázs – Priskin Tamás

Gera: “Ha csípőre teszem a kezem, elfáradtam, jöhet a csere”

Az angol West Bromwich Albion légiósa legutóbb március 29-én, a hollandok otthonában elszenvedett 5-3-as Eb-selejtezős vereség alkalmával húzhatta magára a címeres mezt.

“Készen állok a játékra, de nem biztos, hogy végig bírom majd. Ha csípőre teszem a kezem, a kapitány látni fogja, hogy le kell cserélnie” – nyilatkozta Gera, akinek jólesik, hogy angol klubjában a kihagyás ellenére is töretlen irányában a bizalom.

A válogatott csapatkapitánya természetesen örült a csapat közelmúltbeli vitézkedéseinek, bár egyik meccset sem látta Angliában.

“Az kiderült, hogy erős a keret, nincs pótolhatatlan ember, a svédek ellen volt a legtöbb hiányzó, mégis győztünk. Remélem, a vb-selejtezők alkalmával nekem is lesz hasonló élményben részem”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik