Foci

12 milliárdból épülhet az új Albert Stadion

Fürjes Balázs kormánybiztos reméli, hogy jövőre elkezdődhet az új Albert Stadion építése, amely leghamarabb 2013 őszére készülhet el.

A budapesti nagyberuházásokért felelős kormánybiztos hétfőn, a Digi Sport televíziós csatorna Reggeli Start című műsorában hangsúlyozta: az első lépés, hogy a magyar államnak az Üllői úti ingatlant vissza kell vásárolnia a jelenlegi tulajdonostól, Kevin McCabe-től.

Fürjes Balázs kifejtette, hogy ezt a tárgyalást Kubatov Gábor FTC-elnök és munkatársai már elkezdték, és ő most kapcsolódik be. “Remélem, hogy egy héten belül le tudjuk zárni ezt a megállapodást, de még nincs megegyezés” – tette hozzá.

Hogy a visszavásárlás mennyiért sikerülhet, azzal kapcsolatban Fürjes egyértelműsítette: “McCabe úrnak komoly veszteségeket kell elszenvednie, ugyanakkor a vételárnál figyelembe kell venni, hogy milyen lépéseket tett az új stadion megépítése érdekében” – fogalmazott a kormánybiztos, majd hozzátette, nagyon logikusnak tartja, hogy a stadiont a telek hátsó részén építsék fel, s az ingatlant a skót tulajdonos megrendelésére elkészített tervekkel együtt vásárolja vissza az állam, mert azokat nagyon hasznosnak tartja.

Fürjes megerősítette, hogy az Üllői úton egy 22 ezres stadion épülhet, de ennek egy olyan jó és korszerű stadionnak kell lennie, amelyre a világ bármely pontján büszkék lennének. A kormánybiztos hangsúlyozta: “Fontos, hogy a nézők kellő közelségben legyenek az eseményekhez; a lelátó közelsége és meredeksége révén a játék maximálisan élvezhető lehet, a stadion megközelíthetősége és a parkolás pedig biztosítja, hogy kényelmesen, kellemesen lehessen megérkezni a helyünkre. Legyenek megfelelő kiszolgáló létesítmények, büfék és olyan, egész évre bérbe adható vállalati páholyok, amelyek biztosítják, hogy a stadion fenntartsa önmagát. Egyúttal legyen a stadion egy olyan helyszín, ahol vannak rendezvénytermek, amelyekben lelkes ferencvárosi szurkolók akár az esküvőjüket is megtarthatják, egészen addig, hogy cégek egy-két napos szemináriumokat-képzéseket tudjanak itt tartani, s a szükséges vendéglátás, catering is álljon rendelkezésre” – fogalmazott Fürjes.

“Azt gondolom, 12 milliárdból ezt meg kell tudni valósítani” – jelentette ki a kormánybiztos, aki szerint ugyan nincs sok idejük, ugyanakkor nem maradtak le semmiről, mert még a jövő év elején is lehet megfelelő forrást találni a költségvetésben az új Albert Stadion megépítésére.

Fürjes nagyon reméli, hogy az építkezés már jövőre elkezdődhet, ugyanakkor kiemelte, a beruházások legfontosabb része az előkészítés, amelyre nem szabad sajnálni az időt. A kormánybiztos ambiciózus célja, hogy már a 2013-as őszi idényt az új stadionban kezdhesse meg a zöld-fehér csapat, de optimálisabbnak tartja, ha ez csak 2014 tavaszára valósul meg. “Nehéz lesz, ma még ezt nem tudom százszázalékosan megígérni, de ezen dolgozunk, s ennek megfelelően szeretnénk kiírni a közbeszerzéseket” – zárta szavait Fürjes Balázs.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik