Foci

Megyerit felavatták a BL-ben, Messi hármat szórt Prágában

A Dortmund otthonában vereséggel debütált a labdarúgó Bajnokok Ligájában Megyeri Balázs. A Barca és a Milan már továbbjutott.

Már a negyedik fordulót rendezik a Bajnokok Ligája csoportkörében, egyre inkább körvonalazódik, hogy mely csapatoknak marad esélyük arra, hogy tavasszal is a legrangosabb európai kupasorozatban folytathassák szereplésüket.

Kedden nyolc mérkőzést rendeztek, a magyar szurkolókat pedig egy kellemes meglepetés is érte, Megyeri Balázs ugyanis a kezdőcsapatban kapott helyet a Dortmundban vizitáló Olympiakosz Pireusz együttesében. A 21 éves magyar kapus a sokak által kritizált Franco Costanzo helyett került a görög csapat kezdőjébe.

Megyeri a szezonban most először szerepelt tétmeccsen, a Bajnokok Ligájában pedig pályafutása során először. Hamar felavatták a fiatal magyart, miután Grosskreutz nagyjából 22 méteres lövése utat talált a kapujába. Tegyük hozzá, hogy a kapu előtt tömörülő játékosok miatt a hálóőr minden bizonnyal csak későn láthatta meg a labdát.

Ezt a gólt kapta Megyeri:

A továbbiakban már sikeresen őrizte a görögök kapuját Megyeri, csapata viszont nem volt képes az egyenlítésre, így a pontszerzésre sem. A Dortmund 1-0-ás sikere után megelőzte az F-csoportban mai ellenfelét, és feljött a harmadik helyre.

A kvartett másik meccsén az Arsenal az Olympique Marseille csapatát fogadta. Két hete a franciák otthonában az Ágyúsok 1-0-ra nyertek, szombaton pedig bajnokin verték idegenben 5-3-ra a Chelsea-t, így most is bizakodhattak. A londoni rivális elleni bajnokin három gólt szerző Robin van Persie ezúttal csak a kispadon kapott helyet a hazaiaknál.

Az első komoly helyzet a Marseille előtt adódott, a franciák az elején aktívabbak is voltak, de aztán magukra találtak az angolok is. Az első félidőben Gervinho és Ramsey is veszélyeztette a vendégek kapuját, de nem voltak elég határozottak a kapu előtt az Arsenal támadói.

A 62. percben aztán Van Persie is pályára lépett, de ő sem volt képes gólt szerezni a meccsen. A találkozó végéhez közeledve már helyzetből is kevesebb volt, végül maradt a 0-0. A nyolcpontos Arsenal első, a hétpontos Marseille második a csoportban.


A H-csoportban
a Barcelona annak tudatában lépett pályára Prágában, a cseh Viktoria Plzen vendégeként, hogy a korábban lejátszott BATE Boriszov-Milan mérkőzésen a vendégek csak egy pontot szereztek. Ennek a csoportelsőségért folytatott harc szempontjából lehet jelentősége, és Pep Guardiola csapata ki is használta az olasz bajnok botlását.

Xavi és Iniesta ugyan csak a kispadon kapott helyet, de Lionel Messi a pályán volt, és nem is tétlenkedett. Az első félidő közepén büntetőt kapott a Barca, ráadásul Cisovsky kiállítása miatt emberelőnybe is kerültek a katalánok. A tizenegyeshez Messi állt oda, és a jobb alsó sarokba helyezett, amivel megszerezte 200. gólját a Barcelona színeiben.

Messi 200. gólja a Barcában:

Az argentin aranylabdás aztán az első játékrész hosszabbításában megduplázta a vendégek előnyét, ezúttal egy szép akció végén talált a csehek kapujába. A második játékrészben Fabregas is gólt szerzett, majd Messi a 92. harmadszor is betalált. Ezen a meccsen egyébként a katalánok kapuját örző Victor Valdés megjavította a góltalansági klubrekordot, miután legutóbb szeptember 21-én találtak a hálójába. A kapus a 38. percben lépte a 824 perces határt, ami az eddigi csúcsot jelentette (az 1972/1973-as szezonból Miguel Reina nevéhez fűződött).

A 4-0-ra diadalmaskodó Barcelona két ponttal vezeti kvartettjét a Milan előtt, ez a két együttes már biztosan továbbjutott a csoportból a nyolcaddöntőbe.

A játéknap leggyorsabb gólja Valenciában esett, ahol már 11 másodperc (!) után vezetett a hazai alakulat a Bayer Leverkusen ellen, miután Leno kapus pontatlan passza után Jonas a jobb alsóba lőtt.

11 másodperc után vezetett a Valencia:

A BL történetének egyik leggyorsabb góljára a 31. percben Kiessling válaszolt, fejesével egyenlített a német alakulat. A Valencia számára nagyon fontos volt a győzelem, hiszen az E-csoport második helyen álló Leverkusenhez képest négy pont lemaradásuk volt a forduló előtt. Ezt végül sikerült egyre csökkenteni, miután a második félidőben Soldado és Rami is a kapuba talált, a Valencia pedig 3-1-re nyert.

Az 1-1-re végződő Genk-Chelsea találkozóról bővebben IDE kattintva olvashatnak.

A G-csoportban tovább folytatódik a ciprusi kiscsapat csodája, hiszen az APOEL Nicosia hazai pályán 2-1-re legyőzte a Porto gárdáját. A házigazda vezető találatát Aílton tizenegyesből szerezte a 42. percben, majd Hulk ugyancsak büntetőből egyenlített a 89. minutumban.

A ciprusiak azonban mégis begyűjtötték a három pontot, Manduca ugyanis a 90. percben megszerezte a győztes gólt a portugál bajnok ellen.

Az APOEL sikerének köszönhetően az első helyen áll a kvartettben, egy ponttal megelőzve a Zenitet, és négy ponttal a Portót. A Zenit ma 1-0-ra legyőzte hazai pályán a Sahtar Doneck együttesét.

Eredmények – Bajnokok Ligája-csoportkör, 4. forduló
E-csoport:
Valencia (spanyol)-Bayer Leverkusen (német) 3-1 (1-1)
Gólszerzők: Jonas (1.), Soldado (65.), Rami (75.), illetve Kiessling (31.)
Genk (belga)-Chelsea (angol) 1-1 (0-1)
Gólszerzők: Vossen (61.), illetve Ramires (26.)
A csoport állása: 1. Chelsea 8 pont, 2. Bayer Leverkusen 6, 3. Valencia 5, 4. Genk 2
F-csoport:
Arsenal (angol)-Olympique Marseille (francia) 0-0
Borussia Dortmund (német)-Olimpiakosz (görög) 1-0 (1-0)
Gólszerző: Grosskreutz (7.)
A csoport állása: 1. Arsenal 8 pont, 2. Olympique Marseille 7, 3. Borussia Dortmund 4, 4. Olimpiakosz Pireusz 3
G-csoport:
APOEL Nicosia (ciprusi)-FC Porto (portugál) 2-1 (1-0)
Gólszerzők: Ailton (42., 11-esből), Manduca (90.), illetve Hulk (89., 11-esből)
Zenit (orosz)-Sahtar Donyeck (ukrán) 1-0 (1-0)
Gólszerző: Lombaerts (45+1.)
A csoport állása: 1. APOEL Nicosia 8 pont, 2. Zenit 7, 3. FC Porto 4, 4. Sahtar Donyeck 2
H-csoport:
Viktoria Plzen (cseh)-FC Barcelona (spanyol) 0-4 (0-2)
Gólszerzők: Messi (24., 45+2., 90., az elsőt 11-esből), Fabregas (72.)
Kiállítva: Cisovsky (22., Plzen)
BATE Boriszov (fehérorosz)-AC Milan (olasz) 1-1 (0-1)
Gólszerzők: Bressan (55., 11-esből), illetve Ibrahimovic (22.)
A csoport állása: 1. (és már nyolcaddöntős) FC Barcelona 10 pont, 2. (és már nyolcaddöntős) AC Milan 8, 3. BATE Boriszov 2, 4. Viktoria Plzen 1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik