Foci

Szepesi, Mészöly és Lipcsei is megrendült

Albert Flórián kortársai, riporter-legendák, a közelmúlt játékosai és közéleti személyiségek is kifejezték döbbenetüket és gyászukat a Császár halála miatt.

Életének 71. évében elhunyt Albert Flórián, hazánk egyetlen aranylabdás labdarúgója, a Ferencváros legendás játékosa, a Nemzet Sportolója.

“Alig egy órája értesültem Flóri haláláról, azóta se nagyon jutok szóhoz. Lesújtott a hír, képtelen vagyok magamhoz térni, annyira mellbe vágott” – mondta Szepesi György.

“Ha valakiről, hát róla tudtam volna a leginkább elképzelni, hogy száz évig fog élni. Szeptemberben lett hetvenéves, és teljesen jól volt, én egészségesnek láttam, eszembe nem jutott volna, hogy rövidesen éppen ő fog elmenni közülünk. Felfoghatatlan, mert semmi előjele nem volt e tragédiának, s a múltheti operáció után is úgy állt a helyzet, hogy jól van, sikeres műtéten jutott túl…” – így Szepesi György.

Újpest polgármesterének közleménye
Újpest Önkormányzata, illetve az újpestiek nevében ezúton fejezem ki őszinte részvétünket. Mély gyászukban osztozunk, és együttérzünk a Ferencvárosi Torna Club sportolóival, szurkolóival, illetve az Albert Családdal.
A tavaszi futball-legendák találkozóján Flóri Bácsi személyesen jelent meg, és kiállt a jó ügy, a sport szeretete és a sportszerű szurkolás mellett. Tisztelet övezte Újpesten is, annak ellenére, hogy az örök rivális klub focistája volt. Emlékét örökké őrizzük! (Wintermantel Zsolt)

A labdarúgó haláláról beszámolt több európai sportoldal is.

Mészöly: a legjobb barátomat vesztettem el
“A legjobb barátomat és a legnagyobb ellenfelemet veszítettem el. A Farkas Jancsival is hatalmas cimborák voltak, a lehető legnagyobb király volt” – nyilatkozta az a Mészöly Kálmán, aki a nemzeti csapatban együtt játszott Alberttel két világbajnokságon is, ugyanakkor ádáz csatákat vívtak a Ferencváros-Vasas összecsapásokon. “Teljesen letaglózott a hír, még most sem hiszem el, a műtétje után még azt mondták minden rendben van. Soha semmi baja nem volt, most meg ilyen hirtelen…”

Hazánk egyik legismertebb sportolójának halálhírére reagáltak a parlamenti pártok is.

„Mély megrendüléssel értesültünk róla, hogy életének 71. évében eltávozott közülünk Albert Flórián, a Nemzet Sportolója, az egyetlen aranylabdás magyar labdarúgó. A »Császár« 75-ször szerepelt a magyar válogatottban, 1959 és 1974 között 351 bajnoki mérkőzésen 256 gólt szerzett a Ferencváros színeiben, 1967-ben lett aranylabdás. A Fidesz-frakció osztozik a család fájdalmában és őszinte részvétét fejezi ki az elhunyt sportikon hozzátartozóinak” – áll a Fidesz-frakció közleményében.

„Mély megrendüléssel fogadtuk Albert Flórián halálának hírét. Albert Flórián a 20. századi magyar sport kiemelkedő alakja, az egyetlen Aranylabdás magyar labdarúgó. Búcsúzunk a világ labdarúgásának jelentős személyiségétől, a Ferencváros stadionjának névadójától. Az egész nemzet »Flóriját« tisztelhettük személyében. Osztozunk a család, a Ferencvárosi Torna Club és a határon belül és túl élő sportszerető magyar közösség gyászában” – olvasható Mesterházy Attila, a Sportegyesületek Országos Szövetsége és az MSZP elnöke által jegyzett közleményben.

“Mély megrendüléssel értesült a Jobbik Albert Flórián haláláról. Együttérzésünkről és részvétünkről biztosítjuk a legendás ferencvárosi sportoló családját, barátait, tisztelőit és a szurkolókat. A magyar nép egy “Császárt” fogadott el történelme során, Albert Flóriánt, azt a válogatott játékost, aki Magyarország egyetlen aranylabdát kiérdemelt focistája, továbbá Vásárvárosok Kupája-győztes, olimpiai és Európa-bajnoki bronzérmes, világválogatott és Európa-válogatott labdarúgó volt. Elévülhetetlen érdemei, klubhűsége példaként szolgál minden magyar sportembernek, különösen most, amikor a hazai futballélet újabb mélypontjához érkezett. Isten nyugtassa Albert Flóriánt, a legnagyobb ferencvárosi labdarúgót!” – írja Szilágyi György országgyűlési képviselő, a Jobbik Sportkabinetjének vezetője közleményében.

Az UEFA weboldala is megemlékezik Albert Flóriánról, vezető anyagban

A FIFA weboldalán a játékos pályafutásának felelevenítése mellett egy összefoglaló videó is látható.

Lipcsei Péter: óriási fájdalmat érzek
“A legnagyobb fradistát veszítettük el” – nyilatkozta Lipcsei Péter, aki összesen 648-szor lépett pályára zöld-fehér mezben, ezzel a klub örökranglistájának vezetője.
Amikor tavaly május 18-án Lipcsei megdöntötte a legendás Sárosi György rekordját, éppen Albert köszöntötte őt a Pápa elleni bajnoki mérkőzés előtt. “Óriási fájdalmat érzek, 21 éve ismertem már Flóri bácsit, sajnos soha nem adatott meg nekem, hogy lássam őt játszani. Nap mint nap találkoztunk, bejártam az irodájába, nagyon közel állt hozzám.”

Vitray Tamás, a legendás televíziós sportriporter, aki Albert Flórián több emlékezetes mérkőzését közvetítette, azt mondta, “borzasztó és felfoghatatlan” a tragédia.

“Egy sportkönyvet lektorálok és valamit ellenőrizendő, éppen ma, kora reggel kihalásztam kazettáim közül az angliai világbajnokság magyar-braziljának felvételét. Csak egy-két adatra volt szükségem, de ott felejtkeztem a komputer előtt, és ki tudja, hányadszor végignéztem. Farkasért, Benéért, és mindenek felett Albert Flóriért.

Jobb játékot irányító középpályástól, mint amilyet ő azon a napon nyújtott, aligha láttam. Hozzá foghatót is keveset. Ritka gyönyörűség volt sokadszorra is. Amikor kivettem a lemezt, nyomában a képernyőn a sárga Hírkereső jelent meg. ‘Meghalt Albert Flórián!’ Nem is értettem azonnal, hogy került ez a mondat ide. Borzasztó és felfoghatatlan. Amint ő maga pótolhatatlan. Egyedi és egyszeri csodája volt ennek a gyönyörűséges játéknak. Miért sietett?!”


Összefoglaló cikkünk Albert Flórián pályafutásával, a Ferencváros jelenlegi labdarúgóinak véleményével ide kattintva olvasható.

A Császár szeptember 14-én adott interjút a távirati irodának, ennek a szemelvényei ide kattintva érhetőek el.

Albert Flóriánra emlékezve pályatársai közül Rákosi Gyula, Kű Lajos és dr. Fenyvesi Máté is nyilatkozott lapunknak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik