Foci

Az Udinese visszaelőzte a Milant

A friuliak hazai pályán verték a Palermót az olasz labdarúgó-bajnokságban, ezzel a második helyen állnak a tabellán. Nyert a Fiorentina.

Nem sok sikerélményük volt a vendégcsapatoknak vasárnap délután a Serie A-ben, az olasz labdarúgó-bajnokság 10. fordulójában.

Az idegenben eddig is gyengélkedő Palermo együttese az Udinese otthonába látogatott, és pont nélkül távozott. A hazaiak hőse immár sokadszorra Antonio Di Natale volt, az udinei gólvágó az első félidő végéhez közelítve szerezte a mérkőzés egyetlen találatát.

Di Natale újra eredményes volt:

Az Udinese 1-0-ás sikerének köszönhetően visszaelőzte a tegnap Rómában győzelmet arató AC Milant a tabellán, és a Juventus mögött a második helyet foglalják el kilenc mérkőzés után.

A Fiorentina szintén egy góllal bizonyult jobbnak a vendég Genoánál, a három pontot érő találatot Lazzari szerezte a 41. percben.

A Siena hazai pályán simán, 4-1-re verte a Chievót, a Bologna szintén saját közönsége előtt intézte el 3-1-re az Atalantát, valamint a Parma is kihasználta a hazai pálya előnyét, 2-0-ra nyertek a sereghajtó Cesena ellen. A meccs után aztán menesztették a Cesena vezetőedzőjét, Marco Giampaolót, aki az elmúlt szezon zárása után vette át a csapat irányítását.

A kakukktojás a Lecce-Novara mérkőzés volt, ezen a találkozón a vendégek sem távoztak pont nélkül, 1-1 lett a vége.

Eredmények – Serie A, 10. forduló
Bologna-Atalanta 3-1 (1-1)
Gólszerzők: Di Vaio (45., 11-esből), Ramirez (48.), Loria (68.), illetve Denis (7.)
Fiorentina-Genoa 1-0 (1-0)
Gólszerzők: Lazzari (41.)
Lecce-Novara 1-1 (1-1)
Gólszerzők: Strasser (32.), illetve Rigoni (44., 11-esből)
Parma-Cesena 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Paletta (41.), Lucarelli (72.)

Udinese-Palermo 1-0 (1-0)
Gólszerzők: Di Natale (38.)

Siena-Chievo 4-1 (1-0)
Gólszerzők: Destro (25., 57.), D,Agostino (61.), Calaio (94.), illetve Moscardelli (75.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik