Foci

Parádés hét után iparos City-győzelem

Kínkeserves ötven perc után háromszor is betalált a City, de nem parádézott a mostanság megszokott módon az angol labdarúgó-bajnokság éllovasa.

Az egy hét alatt kétszer is taroló Manchester City megszenvedett a Premier League 10. fordulójában. A vendégként fellépő Wolverhampton Wanderers ugyanis szervezett, kőkemény védekezéssel állt ki a hétközi Ligakupa-párharc “visszavágójára”.

Az első félidőt mintaszerűen bekkelték ki a Farkasok. Az égszínkék sztárcsapat rövid passzos, kényszerítős játéka nem működött, hiába volt a pályán egyszerre David Silva és Samir Nasri is, és az átlövések sem ültek.

Így némi meglepetésre 0-0-ás első félidővel, és az elkényeztetett City of Manchester publikumának szórványos füttyszavára vonultak az öltözőbe a felek.

A második játékrész azonban hamar meghozta a várt áttörést. Edwards hazaadását az első félidőben bravúrosan védő Wayne Hennessey hosszan vette át, a messzire pattanó labdára lecsapott Sergio Agüero, a szerencsés szituáció végén Edin Dzekónak már csak az üres kapuba kellett emelnie, 1-0.

A bosnyák kilencedik találatát szerezte a szezonban, vezeti a góllövőlistát Agüeróval és Rooneyval holtversenyben.

A hatvanhetedik percben jött a második is, David Silva gyenge átlövése után Hennesseyről kipattant a labda, éppen Aleksander Kolarov elé, akinek csak közvetlen közelről kellett a hálóba passzolnia (2-0). A City sorozata tovább tart, minden PL-meccsen legalább két gólt lőttek.

A Wolves játéka eddig is esetleges volt, ezért úgy tűnt, kétgólos hátrányban a hajrá csupán formalitás lesz. Azonban a hetvennegyedik perc fordulatot hozott: Kolarov góljához kísértetiesen hasonló eseménysor végén Vincent Kompany lerántotta Kevin Doyle-t a tizenhatoson belül, egyértelmű gólhelyzetben. Tizenegyes és piros lap. A büntetőt Nicky Hunt a bal alsó sarokba küldte, 2-1.

Szorongatott is a Wolves a végén, de helyzet nélkül, sőt, egy kontra végén a csereként beállt Adam Johnson döntette el véglegesen a mérkőzést. Távoli, kellemetlen lövését Hennessey nem tudta hárítani. Johnson szerdán a Ligakupában is csereként lépett pályára, és akkor is betalált. A vége: 3-1.

A mérkőzés góljai:

A menedzsere, Steve Keane állásáért küzdő Blackburn Rovers 3-1-re is vezetett, de a múlt hét végén az Anfield Roadról pontot csenő Norwich City az utolsó percekben egalizált.

A Fulham “hatpontos” meccset nyert a Wigan otthonában, Clint Dempsey és Moussa Dembele góljaival.

Eredmény – Barclays Premier League, 10. forduló
Manchester City – Wolverhampton Wanderers 3-1 (0-0)
Gólszerzők: Dzeko (52.), Kolarov (67.), Johnson (90.) illetve Hunt (75. – 11-esből)
Piros lap: Kompany (74.)
Norwich City – Blacburn Rovers 3-3 (0-1)
Gólszerzők: Morrison (53.), Johnson (83.), Holt (90. – 11-esből) illetve Hoilett (45.), Yakubu (62.), Samba (64.)
Sunderland – Aston Villa 2-2 (1-1)
Gólszerzők: Wickham (38.), Sessegnon (89.) illetve Petrov (20.), Dunne (85.)
Swansea – Bolton 3-1 (0-0)
Gólszerzők: Allen (49.), Sinclair (57.), Graham (90.) illetve Graham (74. – öngól)
Wigan – Fulham 0-2 (0-1)
Gólszerzők: Dempsey (42.), Dembele (87.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik