Foci

Újabb gyanúsítottja van a magyar bundaügynek

A Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön gyanúsítottként hallgatta ki Sz. Györgyöt.

Sz. Györgyöt háromrendbeli, gazdálkodó szervezet dolgozójának, tagjának kötelessége megszegésére irányuló vesztegetés bűntettének megalapozott gyanújával hallgatták ki.

Fazekas Géza azt közölte: a gyanú szerint Sz. György a 2010. május 5-én lejátszott Diósgyőr-Nyíregyháza (0-1) első osztályú bajnoki mérkőzés előtt – a hazai találkozók manipulálásában szervezőként tevékenykedő K. Zoltán és L. Mátyás utasításainak megfelelően – H. Gábor segítségével felkereste a Diósgyőr FC három labdarúgóját, és nekik 3-3 ezer eurót ígértek, majd adtak azért, hogy a játékosok – a sporttörvényben és a munkaszerződéseikben írt kötelességeiket megszegve – az elkövetői kör fogadása szerinti eredmény elérése érdekében és kívánságának megfelelően befolyásolják a mérkőzés végeredményét – magyarán elcsalják a meccset.

Sz. György – aki szabadlábon védekezhet – panaszt jelentett be a megalapozott gyanú közlésével szemben, majd – élve a hallgatás jogával – megtagadta a vallomástételt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik