Foci

Az Espanyol nyerte a középcsapatok csatáját

A kisebbik barcelonai együttes 1-0-ra győzött a Betis ellen a spanyol labdarúgó-bajnokságban.

Felborította a pályát a második félidőben az Espanyol a Real Betis ellen a spanyol bajnokság csütörtöki mérkőzésén.

Sorra dolgozta ki a helyzeteket a barcelonai együttes, de egy ideig nem jött össze semmi, a 62. percig Alvaro Vazquez már négy elhibázott ziccernél járt. Az első játékrészben valamelyest kiegyenlítettebb volt a küzdelem.

A fordulót a hazai csapat a kilencedik, a Betis a nyolcadik helyről várhatta. Barriaga mindent hárított a mérkőzésen, de ha nem a Betis kapusa volt jó helyen, az Espanyol támadói céloztak pontatlanul. Egészen a 75. percig.

Akkor ugyanis a nem sokkal korábban beálló uruguayi Pandiani azonnal kihasználta első helyzetét. Egy, a térfél közepéről érkező ívelést fejelt 12 méterről a kapuba a támadó. A meccs utolsó perceiben két szabadrúgás elmaradását is jogosan reklamálta a Betis, de a meccset megérdemelten nyerte meg az Espanyol.

Eredmény – spanyol labdarúgó-bajnokság
Espanyol – Real Betis 1-0
gólszerző: Pandiani (75.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik