Foci

Újra nyomoz a karibi térségben a FIFA

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) a karibi térséget tömörítő konföderáció tíz újabb tagja ellen indított eljárást.

A FIFA annak az emlékezetes májusi, trinidadi ülésnek a kapcsán vizsgálódik továbbra is, amelyen a FIFA-elnökségre pályázó Mohamed Bin Hammam – a nemzetközi szövetség szerint – megvesztegetéssel próbálta elérni, hogy rá szavazzanak a tisztújításon.

A mostani eljárást azért indították, mert a kétnapos májusi találkozón a most érintett tíz vezető is megsértette – a gyanú szerint – a FIFA etikai kódexét.

A májusi találkozóval kapcsolatos botrány nem sokkal a június 1-i elnökválasztás előtt robbant ki, következményeként Joseph Blatter elnöke egyetlen ellenfele, Mohamed Bin Hammam nem indulhatott a tisztért, sőt, később élete végéig kizárták a FIFA-ból, s eltiltották minden futballal kapcsolatos tevékenységtől. A CONCACAF zóna elnöke, Jack Warner pedig lemondott posztjáról.

Mellettük hat vezetőt marasztaltak el az etikai kódex megsértéséért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik