Foci

Bogdánt dicséri az edző

A Bolton Wanderers fiatal magyar kapusa többször is védeni tudott az Arsenal ellen, csapata mégis kiesett a Ligakupából.

Bogdán Ádám és a Bolton Wanderers kedden az Arsenal otthonában vendégeskedtek az angol Ligakupa nyolcaddöntőjében. A boltoniak hiába szereztek vezetést egy szép góllal a második félidő elején, az Ágyúsok gyorsan fordítani tudtak, majd a továbbjutást is kiharcolták.

Owen Coyle, a Wanderers menedzsere a találkozót követően elmondta, nem bosszús, ám szerinte csapata inkább rászolgált a győzelemre. A szakember Bogdán Ádámot is dicsérte.


„Az első félidőben kellett tíz perc, míg belerázódtunk a meccsbe. Aki látta az összecsapást tudhatja, tisztább helyzeteket dolgoztunk ki, az első negyvenöt percben a srácok minden utasítást maximálisan betartva játszottak, Ádámnak pedig három nagy bravúrja is akadt.

A meccs összefoglalója:


Arsenal v Bolton Wanderers by kieristov

Fordulás után is a saját játékunkat játszottuk, egy szépen kidolgozott támadás végén a vezetést is megszereztük. Az viszont bosszantó, hogyan kaptunk két gólt, az Arsenalnak két kapura lövése volt a második felvonásban, mindkettő bement. Ez sem zavart meg minket, mentünk tovább előre, számos helyzetünk volt melyeket talán egy másik napon belőttünk volna, most azonban nem sikerült. Egy büntető is elmaradt, de ez már késő bánat, kiestünk. Mindenesetre biztató volt a játékunk, jól teljesítettünk, jók a játékosaink, úgyhogy nagy önbizalommal utazunk a Swansea-hez a bajnokságban” – értékelt Coyle.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik