Foci

Hajnalék felküzdötték magukat a dobogóra

A Hajnal Tamást végig a pályán tudó VfB Stuttgart a Nürnberg vendégeként játszott 2-2-es döntetlent a Bundesliga 10. fordulójában.

Az első félidőben a hazai pályán játszó Nürnberg diktálta a tempót, a kilencedik percben pedig a vezetést is megszerezte Simons révén, így a szünetig magabiztosan gurigázhattak a vendéglátók. A VfB Stuttgartnak ugyan akadt pár veszélyes megindulása a többi közt a kezdőben helyet kapó Hajnal Tamásnak is köszönhetően, ám az első vendég találatig a 61. percig kellett várni: Simons ezúttal is főszereplő volt, saját tizenhatosán belül szabálytalankodott, Kuzmanovic vágta be a büntetőt.

Szűk tíz percre rá Wollscheid újra a Nürnberget juttatta előnybe, azonban az idő közben kétcsatáros felállásra váltó Suttgart másodjára is egalizált, Maza a 84. percben talált be. Az eredmény már nem változott, osztoztak a pontokon a felek, a VfB ugyanakkor így is a harmadik. Hajnal végigjátszotta a meccset.

Ezzel a góllal mentett pontot a Stuttgart:

 

A Szalai Ádámot és Stieber Zoltánt is foglalkoztató Mainz mindeközben a Berlinben, a Hertha BSC-nél vendégeskedett. A 0-0-s döntetlennel záruló összecsapásra a súlyos sérülése óta még mindig lábadozó magyar támadót nem nevezték, míg a szélső a kispadon ragadt.

A Bajnokok Ligájában a továbbjutástól egyre távolabb kerülő Borussia Dortmund a bajnokságban szép csendben felosont a második helyre: nem elég, hogy a sárga-feketék kiütötték a Köln gárdáját, de pénteken a Werder Bremen augsburgi döntetlenje, valamint a Borussia Mönchengladbach szombati veresége is Jürgen Klopp csapatának kedvezett.

A Kaiserslautern a Freiburgot verte hazai pályán 1-0-ra.

A játéknap zárómérkőzésén nem bírt egymással a Hamburg és a Wolfsburg. Mario Mandzukic már a második percben vezetéshez juttatta a vendégeket, Patrick Ochs tökéletes beadása után. A második félidőre feljavuló Hamburg Mladen Petric góljával az ötvenhatodik percben kiegyenlített. A horvát csatár Gojko Kacar passzával léphetett ki a védők közül, majd higgadtan emelte át a kapujából kimozduló Benagliót. Thorsten Fink nemrégiben átvett csapata ezzel az egy ponttal, hosszú idő után először, elmozdult a tabella utolsó helyéről.

A meccs összefoglalója:


Hamburg 1-1 Wolfsburg Goals by fastestgoals

Eredmények – Bundesliga, 10. forduló
Nürnberg – VfB Stuttgart 2-2 (1-0)
gólszerzők: Simons (9.), Wollscheid (70.) illetve Kuzmanovic (61.), Maza (84.)
Hertha BSC – Mainz 0-0
Borussia Dortmund – 1. FC Köln 5-0 (3-0)
gólszerzők: Kagawa (7.), Schmelzer (25.), Lewnadowski (44., 50.), Kehl (66.)
Hoffenheim – Mönchengladbach 1-0 (0-0)
gólszerző: Ibisevic (56.)
Kaiserslautern – Freiburg 1-0 (0-0)
gólszerző: Schechter (75.)
Hamburger SV-VfL Wolfsburg 1-1 (0-1)
gólszerzők: Petric (56.), illetve Mandzukic (2.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik