Foci

Zöld monstrum vs. lila siheder

A hétvégi fővárosi rangadó szerkesztőségünk tagjait is megosztja. Íme két végtelenül elfogult gondolatmenet zöld, illetve lila szemszögből.


Egyelőre még mindketten optimisták…

A Hír24 szerkesztőségének sportimádó tagjai most megosztják olvasóinkkal a nagy rangadó előtti érzéseiket. De nem csak most! Szerzőink a szombati élő közvetítésünk alatt is be-beszólnak egymásnak, illetve a mérkőzést követően is egy-egy rövid poszt erejéig kiírják magukból örömüket vagy bánatukat.

Attila, a “Zöld monstrum”


Az utolsó esély. Nyerni kell szombaton. Igazából teljesen mindegy, hogy hogyan. Ha ez nem sikerül, és elvisz egy pontot az Újpest az Üllői útról, vagy ne adja isten, esetleg nyer is, meggyőződésem, hogy tavasznál előbb már nem találhatják a szurkolók bent maradást jelentő helyen a Fradit a táblázaton.

Tavaly ősszel hatot kaptunk a Szusza Ferenc stadionban, rá egy hétre a Siófok győzött kettő-egyre az Albert-stadionban, aztán következett a heteken át tartó szenvedés a pályán, letargia a nézőtéren. Ennek megismétlődését ez a csapat nem bírná ki, a szurkolókról nem is szólva.

De mindez fel sem merülhet a fejekben. Már csak azért sem, mert odaát az eltiprásunkra készülnek, efelől senkiknek ne legyen kétsége, és ez az, amiért nem hátrálhatunk, nem óvatoskodhatunk. A legfényesebb diadalokat felidézve (és ezekből rengeteget találunk az évkönyvekben, lényegesen többet, mint lila-fehér sikert), az Újpest elleni győzelem mámoros ízére vágyva kell nekirontanunk riválisunknak. Annak a Dózsának, amelynél verhetőbb nem nagyon volt az elmúlt tíz-tizenöt (harminc, ötven, hetven?) esztendőben. Erő és méltóság, legyen ez a jelszavunk szombaton. Tempó Fradi!

Dani, a “Lila siheder”


Íme, eljött az idő, hogy a tavaly Fradiba döfött kardot újra megforgassuk a zöldekben! A 6-0 kellően eltiporta az önbecsülésüket, ez tény. De az, hogy az újabb kiesés felé taszíthatjuk az örök ellenséget, felbecsülhetetlen értékű. Ugyan messze még az idény vége, azért nem árt, ha már fél távnál tisztázzuk, ki az úr Budapesten.

Itt ugye az új tulajdonos. A belga úriember azt ígérte, vége a pénzügyi kálváriának, végre rendet tesz. Így az elmúlt hónapok kifogásai meddővé válnak. Fény látszik az alagút végén, mindenki megkapja a maga fizetését. Nincs is mellébeszélés, kifogáskeresés, csak a foci. A Fradi eltiprása a cél.

Nézzük a zöld keretet. Abdi visszatér, Somalia betalált a Pápa ellen, és ott van még Klein, Otten és Morales. És?! Nálunk szerethető, fiatal és legfőképp MAGYAR játékosok sorakoznak fel hétről hétre! Újpesten játszik Tajthy, Barczi, Balajti, Szokol és Dvorschák – a magyar futball jövője! Olyanok, akik meghalnak a pályán, mert tudják, hogy a Fradi–Újpest nem hétköznapi randi. És ugye a tavaly szeptemberi meccs óta tudjuk; jobb a küzdő Simon, mint a hisztiző Heinz. A cseh fiú hiába menekült hazáig, én most is látok néhány Heinzet a zöldeknél…

Ha a fenti érvek nem elegek, nézzük a statisztikát. Rajczi Petivel a keretben az Újpest eddig tíz meccsből nyolc alkalommal veretlen maradt. Ez azt is jelenti, hogy az Újpest 2003 óta mindössze kétszer kapott ki a Fraditól. Az áprilisi meccs előtt utoljára 2003-ban! Rajczi hat gólt rúgott a derbiken, igazi vezér! Kivel mással lehetne nyerni az Üllői úton, mint vele?

Holnap kiderül, addig is Hajrá lilák és csak az Újpest!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik