Foci

Fradi-Újpest: az elmúlt 10 év

Mindössze egyszer született döntetlen a magyar futball két nagy riválisának legutóbbi tíz bajnoki összecsapásából az Üllői úton.

Szombaton 15 órától, a labdarúgó OTP Bank Liga 13. fordulójában a Ferencváros és az Újpest 209. összecsapására kerül sor.

A mérkőzést az Üllői úton rendezik, így a Fradi élvezheti a hazai pálya előnyét, de ha az utóbbi évek bajnoki összecsapásait vesszük figyelembe, a vendégeknek sem kell feltart kézzel kifutniuk a gyepre.

2001. júliusa óta tízszer csaptak össze a felek bajnoki mérkőzésen a már Albert Flórián Stadionnak nevezett létesítményben, ezeken a meccseken hatszor a zöld-fehérek bizonyultak jobbnak, de egy döntetlen mellett három újpesti siker is született.


2001. július 28.: Ferencváros-Újpest 2-1

A címvédő, BL-selejtezőre készülő Fradi már az ötödik percben vezetett Korolovszky öngóljával, de Tokody a második játékrész megkezdése után pár perccel egyenlített. A hangulatra nem lehetett panasz, főleg azután, hogy Vén a 71. percben ismét a zöld-fehéreket juttatta előnybe, erre pedig már nem érkezett válasz.

A Fradiban Gera, Lipcsei, Hrutka és Gyepes is a kezdőcsapatban kapott helyet.

2002. március 16.: Ferencváros-Újpest 2-0

Az élvonalban ekkor csak 12 csapat küzdött a pontokért, így a lebonyolításnak köszönhetően a 2001-2002-es szezon során másodszor is az Üllői útra látogatott az Újpest.

Ezúttal sem jártak nagyobb sikerrel a vendégek, Gera előbb gólt lőtt, majd kiharcolt egy tizenegyest (Lipcsei értékesítette), így már az első félidőben kialakult a végeredmény.

A Fradi végül “csak” ezüstérmes lett a szezon végén (most ez nem jelentene csalódást), az Újpest pedig a 6. helyen végzett.

2003. március 8.: Ferencváros-Újpest 1-0

A Garami József vezette hazaiak többet támadtak, mégis csak az utolsó percekben érkezett a győztes gól, Tököli fejelt a kapuba.

Nem meglepő módon a rendőröknek is volt munkája, ezúttal hat személyt kellett előállítani.

Szoros győzelem, de ez is elég volt a fradisták boldogságához (Fotó:MTI)

2003. április 23.: Ferencváros-Újpest 2-1

Ezúttal sem tudott pontot szerezni az Újpest, pedig Tokody remekül eltalált lövésével a vezetést is megszerezték a 73. percben. Gera nem sokkal később egyenlített, majd a már emberhátrányban játszó vendégek ellen Jovic vitte be a győztes találatot a 87. minutumban.

A szezon végén az MTK mögött ismét második lett a Fradi, az Újpest a negyedik pozícióra ért oda.

Így fordított a Fradi:

2003. november 29.: Ferencváros-Újpest 2-1

Az év harmadik Fradi-Újpest mérkőzésén Szélesi öngóljának köszönhetően hamar vezetett a Fradi, de Simek még a félidő közepén kiegyenlített.

Gera találatával az FTC végül ezt a meccset is behúzta, és ekkor senki sem gondolta, hogy 2011-ig kell várni, amíg a zöld-fehérek újra legyőzik az Újpestet az Üllői úton…

2004. május 1.: Ferencváros-Újpest 0-1

Tíz év után először nyert az Újpest a Fradi otthonában, Tóth Norbert büntetőből szerezte a találkozó egyetlen gólját.

A szezon végén a Ferencváros 57 ponttal szerezte meg a bajnoki címet, mögöttük az Újpest és a Debrecen 56 pontot gyűjtött…

2005. április 27.: Ferencváros-Újpest 1-1

A Ferencváros háza táján ekkor már a pénztelenség erőteljesen foglalkoztathatta a játékosokat, tavasszal gyengén szerepeltek a zöld-fehérek. Ekkor már 16 együttes alkotta az NB 1-et, így az Újpest csak egyszer látogatott a Fradihoz a szezonban, akkor viszont pontot is szerzett.

Elég botrányos mérkőzés volt, nem csak a játék színvonala miatt. A hazaiak Rósa góljával kerültek előnybe, majd Lipcsei egy szabálytalanság után törlesztésként ütött, később pedig Fehér Csabának a kispadról estek neki.

Az emberhátrányban játszó Fradi ellen aztán Tóth Norbert fejesével egyenlítettek a lila-fehérek. A Fradi a második, az Újpest a negyedik helyen zárta a bajnokságot, de a két csapat között mindössze egy pont volt a különbség.

2006. április 16.: Ferencváros-Újpest 1-2

Egy emlékezetes mérkőzés… Lipcsei tizenegyesével vezetett az FTC már az első félidőben, és sokáig úgy tűnt, ez az eredmény már nem változik.

Aztán Mészöly Géza csapata kisebb csodát vitt véghez: a meccs hosszabbításában Böjte kiállítása miatt emberhátrányba kerültek, de Kovács Zoltán így is kiegyenlített, hogy aztán a 96. percben Rajczi büntetőjével a győzelmet is megszerezzék a vendégek.

Az egyenlítő találat szerzője a meccs végi dulakodásban piros lapot kapott, de ez akkor túlságosan nem zavarhatta a lila-fehéreket, akik ezüstérmet nyertek ebben a szezonban.

A hosszabbítás percei:

És ezután hosszú szünet…

2010. április 30.: Ferencváros-Újpest 0-1

A Ferencváros visszatért az élvonalba kizárása után, így ismét derbit rendezhettek az Üllői úton, az Albert Stadionban.

A zöld-fehérek háromszor is eltalálták a kapufát, gólt mégis Mészöly Géza csapata szerzett, Kabát nagyszerű találata révén a vendégek elvitték a három pontot, de az idény végén lecsúsztak a dobogóról.

2011. április 1.: Ferencváros-Újpest 1-0

A két együttes legutóbbi összecsapásán csaknem hét és fél év után törte meg az átkot a Fradi, az azóta már eligazolt cseh Heinz gólja három pontot jelentett Prukner László együttesének.

A legutóbbi Fradi-Újpest:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik