Foci

Szabics vs. Juhász: jön a magyar rangadó az EL-ben

A Szabics Imrét is foglalkoztató Sturm Graz futballcsapata a Juhász Rolandot soraiban tudó Anderlechtet fogadja csütörtök este.

A vendégek legutóbbi nyolc tétmérkőzésüket megnyerték, tíz forduló után az élen állnak a belga bajnokságban, s az Európa Ligában is vezetik az L-csoport küzdelmeit. Juhászék az első körben az AEK Athént verték 4-1-re, majd a moszkvai Lokomotiv otthonában diadalmaskodtak 2-0-ra.

Szabics együttese a nyitófordulóban otthon szenvedett vereséget az orosz csapattól, a második körben azonban Athénban nyert 2-1-re. A csütörtöki összecsapás esélyese ennek megfelelően inkább az Anderlecht, az osztrák ligában jelenleg hatodik Sturm ugyanakkor hazai pályán jó mutatókkal rendelkezik, idénybeli öt bajnoki meccsén egyszer sem kapott ki, három győzelem mellett két döntetlent játszott saját stadionjában. A mérkőzést a STORY4 közvetíti.

Az L-csoport másik találkozóján az egyelőre pont nélküli AEK látogat Moszkvába.

Érdekesnek ígérkezik az egyik legkiegyenlítettebb csoport, az “I” jelű mindkét összecsapása: a francia Rennes a skót Celticet látja vendégül, míg a 2010-ben EL-győztes spanyol Atlético Madrid az olasz Udinese otthonában lép pályára. Utóbbi két együttes két forduló után egyaránt négypontos, a Rennes és a Celtic csak egyet-egyet gyűjtött eddig.

Várhatóan szintén izgalmas csatát vív majd egymással Londonban az A-csoportban egyaránt négypontos angol Tottenham Hotspur és az orosz Rubin Kazany, a B-csoportban a német Hannover és a vendég – az előző szezonban a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjéig jutott – dán FC Köbenhavn, valamint az E-csoportban a házigazda ukrán Dinamo Kijev és a török Besiktas.

A D-csoportban az eddig százszázalékos portugál Sporting óriási lépést tehet a legjobb 32 közé jutás felé, ha csütörtökön legyőzi román vendégét, a Vasluit. A négyesben a lisszaboni gárda mögött második Vaslui kettő, a csütörtökön egymás ellen pályára lépő olasz Lazio és svájci Zürich pedig csak egy-egy pontot gyűjtött két forduló alatt.

A G-, H-, I-, J-, K-, L-csoportok mérkőzései 19 órakor, az A-, B-, C-, D-, E-, F-jelű négyesek összecsapásai 21:05 órakor kezdődnek, egyetlen kivétel a Lokomotiv Moszkva-AEK Athén találkozó, amelyen közép-európai idő szerint 18 órakor indul útjára a labda.

Európa Liga, csoportkör, 3. forduló – a csütörtöki program
A-csoport:
Tottenham Hotspur (angol)-Rubin Kazany (orosz) 21:05 óra
PAOK (görög)-Shamrock Rovers (ír) 21:05 ó
B-csoport:
Standard Liege (belga)-Vorszkla (ukrán) 21:05 ó
Hannover 96 (német)-FC Köbenhavn (dán) 21:05 ó
C-csoport:
Rapid Bucuresti (belga)-Legia Warszawa (lengyel) 21:05 ó
Hapoel Tel-Aviv (izraeli) – PSV Eindhoven (holland) 21:05 ó
D-csoport:
Sporting Lisboa (portugál)-Vaslui (román) 21:05 ó
FC Zürich (svájci)-Lazio (olasz) 21:05 ó
E-csoport:
Stoke City (angol) – Maccabi Tel-Aviv (izraeli) 21:05 ó
Dinamo Kijev (ukrán)-Besiktas (török) 21:05 ó
F-csoport:
Athletic Bilbao (spanyol)-Salzburg (osztrák) 21:05 ó
Slovan Bratislava (szlovén) – Paris Saint-Germain (francia) 21:05 ó
G-csoport:
Malmö (svéd)-Metaliszt Harkiv (ukrán) 19 ó
AZ Alkmaar (holland)-Austria Wien (osztrák) 19 ó
H-csoport:
NK Maribor (szlovén)-Braga (portugál) 19 ó
FC Bruges (belga)-Birmingham City (angol) 19 ó
I-csoport:
Rennes (francia)-Celtic Glasgow (skót) 19 ó
Udinese (olasz)-Atlético Madrid (spanyol) 19 ó
J-csoport:
AEK Larnaca (ciprusi)-FC Schalke 04 (német) 19 ó
Maccabi Haifa (izraeli)-Steaua Bucuresti (román) 19 ó
K-csoport:
Odense (dán)-Twente (holland) 19 ó
Wisla Krakow (lengyel)-Fulham (angol) 19 ó
L-csoport:
Lokomotiv Moszkva (orosz)-AEK Athén (görög) 18 ó
Sturm Graz (osztrák)-Anderlecht (belga) 19 ó (TV: STORY4)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik