Foci

Szabicsék sem tudták megállítani Juhászékat

Juhász Roland és az Anderlecht Szabics Imre csapatát, a Sturm Grazot győzte le 2-0-ra és hibátlan az Európa Ligában.

Összefoglaló: Az már a meccs elején látszott, hogy az Anderlecht jobb erőkből áll, ám a brüsszeliek hiába uralták az első negyvenöt percet, csak nem akart összejönni a vezetést. A szünet előtt ráadásul még magára is találtak a vendéglátók, majd a Graz a második félidőre azt is elhitte, hogy akár nyerhet is, ekkor azonban beütött a krach.

Történt, hogy Cavlina kapus előbb rossz helyre dobta ki a labdát egy védés után, majd az Anderlecht támadásának végén Gillet elé ejtette a labdát, a szélső pedig köszönte szépen és a léc alá bombázta a játékszert. A középkezdést követően szinte azonnal Burgstallernek gurult el a gyógyszere, és mivel ez második sárgával járt, már nem csak gólhátrányban volt a Graz.

A pillanatnyi zavart egy szép akció végén Suarez használta ki (az argentin harmadik meccsén már öt találatnál jár), ezzel pedig el is dőlt a meccs, az Anderlecht hibátlan eddig a főtáblán. A Sturm Graz oldalán már siralmasabb a helyzet, ha az osztrákok nem villantanak valamit a brüsszeli visszavágón, az könnyen a továbbjutásukba kerülhet.

Juhász Roland a vendégeknél, Szabics Imre a hazaiaknál játszotta végig az összecsapást, mind a ketten nagyot küzdöttek, csapatuk legjobbjai közé tartoztak.

Említettük, hogy nehéz a Sturm helyzete, mindez pedig azért is van, mert a csoport másik meccsén a Lokomotiv Moszkva 3-1-re legyőzte a továbbra is pont nélkül álló AEK Athént.

A kora este többi meccsével egy másik cikkben foglalkozunk, érdemes elolvasni azt is.

Eredmény – Európa Liga, L csoport, 3. forduló
Graz, UPC-Arena, 15 ezer 400 néző, Vezeti: Alan Kelly (ír)
Sturm Graz (osztrák) – Anderlecht (belga) 0-2 (0-0)
Sturm Graz: Cavlina – Klem, Burgstaller, Dudic, Ehrenreich – Kainz (Feldhofer, 69.), Saumel, Weber, Wolf (Hölzl, 79.) – Bodul (Haas, 65.), Szabics Vezetőedző: Franco Foda
Anderlecht: Proto – Safari, Kouyate, Juhász, Wasilewski – Jovanovic, Biglia (Marecek, 80.), Kljestan, Gillet – Mbokani (De Sutter, 89.), Suarez (Fernando, 86.) Vezetőedző: Ariel Jacobs
Gólszerző: Gillet (66.), Suarez (75.)
Sárga lap: Burgstaller (19.), Dudic (64.) illetve Suarez (24.), Biglia (70.), Jovanovic (82.)
Piros lap: Burgstaller (67.)
A csoport másik meccsén:
Lokomotiv Moszkva (orosz) – AEK Athén (görög) 3-1 (0-0)
Gólszerzők: Sychev (47., 71. – 11-esből), Caicedo (90.) illetve Sialmas (88.)

Az alábbiakban olvashatod el élő közvetítésünket.

93. PERC: Vége a találkozónak, a játékvezető lefújta a meccset.

92. PERC: Szabics Imre szép szólója után akadt el a védőkben a labda. Ez volt a meccs utolsó megmozdulása.

91. PERC: Már a második lesgólját szerzi az Anderlecht, ezúttal Fernando ragadt be a védők mögé. Cavlinának mákja van, ebben is benne lett volna vastagon. Kisvártatva amikor megfogott egy könnyed lövést gúnyosan meg is tapsolta a publikum. Nem könnyű a kapusok élete.

CSERE 89’
Anderlecht
Mbokanit is megtapsoltatja edzője, De Sutter állt be.
CSERE 86’
Anderlecht
Fernando be, Suarez le.

82. PERC: Amint az látszik elég eseménydúsra sikeredtek az utóbbi percek. Itt a végén a Sturm már eléggé kegyvesztetté vált, az Anderlecht pedig szép higgadtan tartogatja a labdát, de nem mondtak le az újabb gól szerzéséről sem.

SÁRGA LAP 82’
Jovanovic, Anderlecht
Idő előtt rúgott el egy szabadrúgást.
CSERE 80’
Anderlecht
A jól játszó Bigliát Marecek váltja.
CSERE 79’
Sturm Graz
Wolf le, Hölzl be.

75. PERC: Padlón a Sturm. Wasilewski óriási bedobása után Mbokani vezethette a labdát a védőkre, ügyesen ugratta ki Suarezt aki eltolta labdát a kapujából kimozduló Cavlina mellett és az üres kapuba gurított, 0-2! Le a kalappal az argentin előtt, harmadik meccsén ez már az ötödik gólja az EL mostani kiírásában.

GÓÓÓL 75’
Suarez, Anderlecht
Egy szép vendégakció végén talált be.
SÁRGA LAP 70’
Biglia, Anderlecht
Wolfot rúgta fel.
CSERE 69’
Strum Graz
Feldhofer-Kainz csere.

67. PERC: Nagyot fordult a világ a Sturmmal, nem elég a bekapott gól, az egész meccsen gyengén muzsikáló Burgstaller tök fölösleges belépője miatt második sárgát és pirosat kapott.

PIROS LAP 67’
Burgstaller, Sturm Graz
Egyre nehezebb helyzetben a Sturm…

66. PERC: Vezet az Anderlecht! Cavlina előbb rossz helyre dobta ki a labdát, majd Mbokani centerezése után kiejtette a kezéből a labdát, a tizenhatoson belül ólálkodó Gillet pedig közelről a léc segítségével a kapuba bombázott, 0-1!

GÓÓÓL 66’
Gillet, Anderlecht
Közelről vágta be a léc segítségével.
CSERE 65’
Sturm Graz
Bodul le, Haas be.
SÁRGA LAP 64’
Dudic, Sturm Graz
Reklamálásért.

62. PERC: Mi maradt ki… Ügyesen tették-vették a graziak a labdát a belga tizenhatos előtt, majd Weber centerezett, azonban Szabics és Budil is lemaradt a középen, keresztbe elsurranó labdáról.

57-59. PERC: Na, beindultak a srácok, itt Bodul, ott Gillet vette célba a kaput, előbb Proto, majd Cavlina védett. Kisvártatva Szabics indította volna a kilépő Bodult, ám Juhász remek ütemű becsúszással csente le a labdát a támadó lábáról. Nagyon elegáns volt.

53. PERC: És góóól! Vagy mégsem? Egy szöglet után Mbokani bólintott a kapu irányába, a hazai lestaktika azonban jól működött, így a kapust zavaró Suarez miatt félbeszakították az akciót, szabadrúgás kifelé.

SZÖGLET 53’
Biglia, Anderlecht
A labda a kapuban, ám les.

51. PERC: Grazban a helyzet változatlan, a második félidő elején is akadozik a hazai gépezet, többnyire a Sturm térfelén folyik a játék. A fogadóirodák szerint is a vendéggyőzelem van benne leginkább a pakliban.

46. PERC: Közben a csoport másik meccse már véget ért, a Lokomotiv Moszkva kijavította az Anderlecht elleni fiaskót és 3-1-re legyőzte az AEK Athént.

KÖZÉPKEZDÉS 46’
Sturm Graz
Megy a második félidő.

46. PERC: Vége az első félidőnek. Eddig összességében az Anderlecht volt a jobb, azonban itt a szünet felé közeledve felpörgött a Sturm Graz is, ha Szabicsék átmentik ezt a formát a második felvonásra, akkor Juhászéknak akadhatnak még nehéz pillanatai. Folyatás a szünet után!

45. PERC: Egy perc lesz a ráadás.

SZÖGLET 41’
Wolf, Sturm Graz
Veszélytelen volt.

40. PERC: Most megzavarodott a brüsszeli védelem, így Kainz előtt adódott lövőhelyzet, ám egy védőről szögletre vágódott az ígéretes próbálkozás.

35. PERC: Juhász bevetődve, fejjel akadályozta meg, hogy egy jónak tűnő ívelés célba érjen.

SZÖGLET 30’
Biglia, Anderlecht
Szabadrúgás kifelé.

28. PERC: Továbbra is az Anderlecht irányít, ezúttal Suarez kínálta meg Cavlinát, a kapus fogta a középre tartó löketet. A túloldalon kialakult egy Juhász-Szabics párharc is, előbbi nyerte.

SZÖGLET 26’
Biglia, Anderlecht
Gillet nem tudta kapu felé fejelni a labdát.
SÁRGA LAP 23’
Suarez, Anderlecht
Szándékos kezezésért.

22. PERC: Saumel tekert középre egy szabadrúgást, a labda veszélyesen pattogott a belga kapu előtt, de végül nem alakult ki belőle nagyobb helyzet.

SÁRGA LAP 19’
Burgstaller, Sturm Graz
Suarezt vágta fel.

17. PERC: Pörgős egyébként a meccs, a belgák viszonylag gyorsan eljutnak az osztrák tizenhatoshoz, a Sturm azonban a felezővonal átlépése után egyelőre még egy kissé súlytalan.

11. PERC: Szabics Imrét keresték a társak a labdával, ám Kouyate remek ütemben lépett be elé és tartóztatta fel a támadót. Eddig amúgy az Anderlecht játszik meggyőzőbben.

8. PERC: Jovanovic ezúttal a lábára kapta a lasztit, a tizenhatoson belülre tört vele de addig tartogatta, amíg az egyik grazi védő bevetődve menteni tudott, majd a csapattárs felszabadított.

6. PERC: Jovanovic kapott remeknek tűnő indítást, ám a passz végül egy leheletnyit hosszú lett.

SZÖGLET 5’
Biglia, Anderlecht
Mindenki feje felett átszállt.

3. PERC: Egyelőre a felek még csak körbejáratták a lasztit, így szinte már mindenki találkozott a játékszerrel.

KÖZÉPKEZDÉS 1’
Anderlecht
Fehérben a belgák, feketében az osztrákok.

Előzmények: A Bajnokok Ligájához hasonlóan az Európa Liga is a harmadik csoportköréhez ért. A második számú európai kupasorozat L csoportjában nem akármilyen meccsre kerül sor csütörtökön, ugyanis Szabics Imre csapata, a Sturm Graz a Juhász Rolandot foglalkoztató Anderlechtet fogadja a UPC-Arenában – mind a két honfitársunk ott lesz a kezdőben.

Eddig a belgák szénája áll jobban, ugyanis a brüsszeli alakulat az AEK Athén után a Lokomotiv Moszkvát is legyőzte, így százszázalékosan áll a kvartett élén. Az osztrákok az orosz gárda elleni vereséggel indított (Szabics lőtte a Sturm gólját), Athénban azonban két hajrában szerzett találattal össze jött a fordítás és a három pont (a magyar válogatott támadó gólpasszt jegyzett a 92. percben). A Graz a harmadik jelenleg.

A meccset ír játékvezető dirigálja majd Alan Kelly személyében. A találkozót a STORY 4 csatorna élőben közvetíti!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik