Foci

Felfüggesztett börtönt kapott két magyar focidrukker

Garázdaság miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek két miskolci futballdrukkert.

A 18 és 19 éves fiatalt nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntettében találta bűnösnek a bíróság, amely az elsőrendű T. Gergőre 1 év 6 hónap, H. Edgárra 1 év börtönbüntetést szabott ki. Az ítélet végrehajtását mindkettejük esetében 2-2 évre felfüggesztették.

A tényállás szerint az október 8-án rendezett Nyíregyháza-Szeged mérkőzés előtt a szegediekhez csapódó miskolci fiatalok a Stadion utcában szóváltásba keveredtek a stadionban lévő helyi drukkerekkel. Mindkét tábor kiabált és kölcsönösen szidalmazta a másikat, majd az elsőrendű vádlott egy sörösüveget dobott a kerítésen át a stadionban lévő nyíregyházi szurkolók felé. Az üveg a szurkolók között a földre esett és széttört.

 

A másodrendű vádlott szintén hangoskodott szurkolótársaival, s közben egy borosüveget hajított a nyíregyháziak felé, a palack a földre esve széttört. Az eset során senki nem sérült meg; a két dobálózót a meccs biztosítására érkezett rendőrök lefogták, majd őrizetbe vették.

A gyorsított eljárásban bíróság elé állított vádlottak közül T. Gergő elismerte bűnösségét. Vallomásában elmondta, hogy az üveget ugyan eldobta, de senkinek sem akart sérülést okozni. Társa a tárgyalás során végig tagadott, állítása szerint nem volt nála semmilyen üveg. A bíróság elutasította védekezésüket, és az intézkedő rendőr vallomását fogadta el.

A bíróság az ítélet indokolásában leszögezte: csak a véletlenen múlt, hogy az eldobott üvegek senkit sem találtak el, s így nem lett súlyosabb következménye az esetnek.

Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a védelem az elsőrendű vádlott esetében enyhítésért, míg a másodrendűnél felmentésért nyújtott be fellebbezést. A büntetőper a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróságon folytatódik.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.