Foci

A Loki nyerte az őszi rangadót

A listavezető hazai pályán 2-0-ra nyert a második helyen álló Győri ETO ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulójában.

Nagy volt az érdeklődés a Debrecen-Győr rangadó előtt, hiszen az NB 1 tabelláján az első és a második helyet elfoglaló csapat találkozott egymással. A két együttes között mindössze egy pont volt a különbség, a hajdúságiak ráadásul veretlenül várták a mérkőzést.

Az ETO aktívan kezdte a mérkőzést, az első percekben a hazaiak térfelén zajlott a játék, de ez nem sokáig maradt így, Kondás Elemér együttese is elkezdett veszélyesebben futballozni. Olyannyira, hogy a 21. percben a vezetést is megszerezte a listavezető, miután egy bal oldali szöglet után a középen emelkedő Simac a léc alá fejelt (1-0).

A DVSC a gól után sem vett vissza, de ekkor még nem sikerült megduplázniuk az előnyt. A félidő végén a Győr keményen hajtott az egyenlítésért, de Novakovic eszén nem tudtak túljárni a hazai kapu előtt.

A szünetben eleredt az eső Debrecenben, Ji-Paraná szabadrúgása azonban nem a nedves talaj miatt lett veszélyes: a győri légiós 25 méteres lövése a bal felső sarokra tartott, a Loki kapusának azonban sikerült szögletre ütnie a játékszert.

Nem sokkal később azonban érkezett a hazaiak második gólja, méghozzá egy zseniálisan kivitelezett támadás után. Az akció Korhuttól indult, és ő is kapta vissza nagyszerűen a labdát a balösszekötő helyén, középre adására Kulcsár Tamás érkezett, és közelről az üres kapuba passzolt (2-0).

A vendégek kétgólos hátrányban már meglehetősen veszélytelenül futballoztak, a Debrecennek pedig már nem kellett sietnie. Szakály sarokkal még bevette Stevanovic kapuját, de les miatt érvénytelenítették a találatot.

A végén már nem változott az eredmény, a DVSC-TEVA 2-0-ra nyert, ezzel 2008. augusztus 4-e után először győzték le a Győri ETO csapatát, és négy pontra növelték előnyüket a tabella élén.

Eredmény – OTP Bank Liga, 12. forduló
DVSC-TEVA – Győri ETO FC 2-0 (1-0)
Debrecen, DVSC Stadion, 9000 néző. Vezette: Bognár Tamás
DVSC: Novakovic – Nagy Z., Simac, Mészáros, Korhut – Bódi (Dombi, 89.), Varga, Bouadla, Szakály P. – Kulcsár (Yannick, 82.), Coulibaly (Nikolic, 65.). Vezetőedző: Kondás Elemér
Győri ETO: Stevanovic – Babic, Stanisic, Szabó O., Völgyi – Ji-Paraná (Ceolin, 69.), Pilibaitis, Trajkovic – Dudás, Aleksidze (Ahjupera, 68.), Dinjar. Vezetőedző: Csertői Aurél
Gólszerzők: Simac (21.), Kulcsár (55.)
Sárga lap: Bódi (37.), Korhut (49.), Bouadla (51.), Varga (82.), illetve Völgyi (23.), Trajkovic (56.), Dinjar (67.)
Piros lap:

Az élő, szöveges közvetítést az alábbiakban olvashatják:

Vége a mérkőzésnek, a listavezető Debrecen hazai pályán 2-0-ra nyert a Győri ETO ellen, ezzel Kondás Elemér csapata már négy ponttal vezet mai ellenfelük előtt a tabellán.

90. PERC: Két perc lesz a hosszabbítás, nem sok minden történt a meccs végén.

CSERE 89’
Dombi is pályára lép, Bódit váltja.
CSERE 83’
Kulcsár helyett Yannick a pályán a hazaiaknál.
SÁRGA LAP 82’
Varga (DVSC) is besárgul.


77. PERC: Ceolin
szép megmozdulása után a lövésből nem talál kaput.

75. PERC: Fogy az idő, de a Győr nem igazán tud veszélyes lenni, a Loki tartja az előnyét.

71. PERC: Ismét kapuba talált a Debrecen, de ezúttal lesről. Szakály hiába sarkazott a kapuba, a játékvezető érvénytelenítette a találatot, jogosan.

CSERE 68’
Kettőt is cserél Csertői Aurél: Aleksidze és Ji-Paraná jön le, Ahjupera és Ceolin érkezik.
SZÖGLET 66’
Hazai szöglet után Simac veszélyeztet fejjel, de belefújt a játékvezető.
SÁRGA LAP 66’
Dinjar színészkedésért kap sárgát.
CSERE 65’
Coulibaly helyett Nikolic jön a Lokiba.


57. PERC: Dudás
elől kellett felszednie a labdát a Loki kapusának.

SÁRGA LAP 56’
Trajkovic (Győr) is besárgul.


55. PERC: Iskolajáték Debrecenben! A Korhuttól indult akcióban Coulibaly jó helyzetfelismeréssel átlépte a labdát, majd Bódi indított nagyszerűen. Korhut laposan középre passzolt, Kulcsár Tamás középen érkezett, és az üres kapuba gurított. Lenullázták az ETO védelmét, 2-0!

GÓÓÓL 55’
Kulcsár góljával 2-0 a Debrecennek!


52. PERC: Ez szép jelenet volt: Ji-Paraná
25 méterről, ballal tűzött rá egy szabadrúgást, Novakovic nagyot repülve paskolta ki a labdát a bal felső sarok elől.

SÁRGA LAP 50’
Újabb sárga a hazaiaknál, Bouadla talpalta le Trajkovicot.
SÁRGA LAP 48’
Korhut (DVSC) Ji-Paraná ellen szabálytalankodik, sárga lap a “jutalma”.


Eleredt az eső Debrecenben.

KÖZÉPKEZDÉS 46’
A hazaiak kezdték a második félidőt.


Vége az első félidőnek, a DVSC 1-0-ás előnnyel vonulhat a szünetre. Az első percekben az ETO tűnt veszélyesebbnek, de a Loki átvette az irányítást, és Simac szöglet utáni fejesével a vezetést is megszerezte. A félidő végén ismét felélénkültek a kapu előtt a vendégek, de az egyenlítés nem jött össze.

SZÖGLET 44’
Ji-Paraná szöglete után Stanisic fejel mellé.


39. PERC: Dudás
jó helyzetből lő az égbe.

38. PERC: Támadnak a vendégek az egyenlítésért, Aleksidze próbálkozását Novakovic ütötte ki. A sarokrúgás után ismét munkában a hazai kapus, egyelőre nem tud egalizálni Csertői Aurél csapata.

SÁRGA LAP 36’
Bódi (DVSC) labdaelrúgásért kap sárgát.


30. PERC: Bódi
fejelt le egy labdát Kulcsárnak, aki azonban elvéti a kaput.

28. PERC: Ismét a hajdúságiak nyomnak, Varga kétszer is a kapu elé ível, de előbb Bódi elől tisztáznak, majd Coulibaly sem jut a játékszerhez.

SZÖGLET 25’
Stevanovic lehúzza a hazai szögletet.
SÁRGA LAP 22’
Völgyi (Győr) rúgta össze Varga lábait, sárga jár érte.


21. PERC: Simac góljával megszerezte a vezetést a Debrecen! A védő egy bal oldali szöglet után gyakorlatilag szabadon fejelhetett középen, Stevanovic nem tudta kiütni a léc alá tartó labdát. 1-0!

GÓÓÓL 21’
Simac, vezet a Debrecen!
SZABADRÚGÁS 18’
Bódi szabadrúgása jócskán fölé száll.


16. PERC: Ji-Paraná
életerős lövése elől Pilibaitis lehúzza a fejét, de Novakovic ki tudja tenyerelni a hosszú sarok felé tartó labdát. A győriek padján sokan már felugrottak.

10. PERC: Bouadla beadása után Szakály centiméterekkel pörget a bal kapufa mellé, ezek a Loki percei.

SZÖGLET 9’
Szöglet a hazaiaknál is, Simac alig pörgetett fölé.

7. PERC: Hazai lehetőség, Kulcsár lapos lövését Stevanovic üti ki.

SZÖGLET 6’
Dudás (ETO) végzi el a meccs első szögletét, belül kapustámadás miatt szól a síp.


3. PERC:
Egyelőre a győriek aktívabbak, Pilibaitis lövése nem sokkal kerüli el a hazai kaput.

KÖZÉPKEZDÉS 1’
A Győr kezdte a mérkőzést.


Előzmények:

Hatalmas a várakozás a labdarúgó NB 1 őszi rangadója előtt: a listavezető Debrecen (29 pont) otthonába a Győri ETO (28 pont) látogat, a két együttes között mindössze egy pont a különbség, miközben a harmadik helyen álló Videoton már nyolc pontos lemaradásban követi a második helyezettet.

A DVSC három éve nem tudja legyőzni a Győrt, ma sem vár könnyű feladat Kondás Elemér csapatára, ugyanakkor a hajdúságiak az eddigi tizenegy forduló alatt még veretlenek, kilenc győzelem mellett mindössze két döntetlen csúszott be.

A két csapat formájára jellemző, hogy az előző fordulóban a DVSC hazai pályán 5-0-ra intézte el a Diósgyőrt, míg az ETO 4-0-ra verte a vendég Kecskemétet.

A mérkőzés bővebb beharangozóit ITT és ITT olvashatják!

Kezdőcsapatok
DVSC: Novakovic – Nagy Z., Simac, Mészáros, Korhut – Bódi, Varga, Szakály, Bouadla – Kulcsár, Coulibaly
Győr: Stevanovic – Babic, Stanisic, Szabó O., Völgyi – Trajkovic, Pilibaitis, Ji-Paraná – Dudás, Aleksidze, Dinjar

Ajánlott videó

Olvasói sztorik