Foci

A Pécs is kapitulált a miskolci katlanban

A Diósgyőr hazai pályán, Tisza Tibor duplájának is köszönhetően 4-0-ra legyőzte a Pécsi MFC-t az OTP Bank Liga 12. fordulójában.

A Diósgyőr a Lokitól elszenvedett kiütéses vereség után a szintén újonc Pécs ellen javíthatott, akik két héttel ezelőtt a Kaposvárral játszottak 1-1-es döntetlent. Természetesen a miskolciak a hazai pályán megszokott nagy elánnal vágtak neki a baranyaiak elleni találkozónak, a közel tízezer néző nagy örömére, Abdouraman és Tisza is csak centikkel tévedett.

A 25. percben azonban Luque szögletét követően Budovinszky pontosan célzott: Dibusz nem háríthatta a védő fejesét (1-0). Pontosan tíz perc telt el, amikor újra ünnepelhetett a diósgyőri közönség, ugyanis Tisza Tibor lövése – egy védőn megpattanva – a hálóban kötött ki (2-0). A játékrész hátralévő részében még próbálkoztak a vendégek, de Rados jól végezte a dolgát, így kétgólos DVTK-vezetéssel vonultak a csapatok az öltözőbe.

A fordulást követően a fagyos hideg sem rázta fel kellően a pécsieket, így az 51. percben már harmadszor halászhatta ki a hálóból Dibusz a játékszert, ugyanis Gallardo távoli lövése utalt talált magának a bal alsóba (3-0).

A piros-fehérek úgy gondolták, ha már háromnál járnak, jöhet a negyedik is, de miután Seydi elhúzta Dibusz mellett a labdát, és az üres kapu felé gurított, a visszafutó Petrók a gólvonal elől tudott csak menteni. Az elkerülhetetlent csak elodázták a pécsiek, mivel a 73. percben Tisza másodszor is betalált (4-0).

A DVTK győzelmével elfoglalta a tabella harmadik helyét, míg a Pécs lecsúszott a 7. pozícióba.

Eredmény-OTP Bank Liga, 12. forduló
Diósgyőri VTK-Pécsi MFC 4-0 (2-0)

DVTK: Rados-Vadász, Gal, Budovinszky, Gohér (Rakovic, 79.)-Abdouraman-Gallardo, Arze (Lippai, 70.), Luque-Tisza, Pál (Seydi, a félidőben).

Pécs: Dibusz-Simonfalvi, Lantos, Petrók, Marovic-Horváth (Andorka, a félidőben), Scepanovic (Demjén, 58.), Pintér, Regedei, Nagy (Frőhlich, 78.)-Bajzát.
Gólszerzők: Budovinszky (25.), Tisza (35., 73.), Gallardo (51.)
Sárga lap: Budovinszky (42.), Abdouraman (69.), illetve Scepanovic (23.), Petrók (29.), Bajzát (88.), Rakovic (89.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik