Foci

Rudolf Gergely Nyilasit másolta

Rudolf Gergely hat gólig jutott az Eb-selejtezők során, ennyit legutóbb a legendás Nyilasi Tibornak sikerült lőnie egy kvalifikációs sorozatban.

Véget ért a 2012-es ukrán-lengyel közös rendezésű Európa-bajnokság selejtezője, a magyar válogatott szinte a legvégéig életben tartotta a reményeket, végül azonban a csoportgyőztes Hollandia, illetve Svédország örülhetett a kvalifikációnak. A 19 megszerzett pont, illetve a hatékonyság 25 évre visszamenőleg a legjobb teljesítménye a nemzeti tizenegynek, bár erről a honi edzők és a szurkolók véleménye is megoszlik: míg egyesek szerint szépen haladunk előre a megkezdett úton, addig mások azzal érvelnek, hogy összességében így is kiesés lett a vége.

 

Mindenképpen örömteli ugyanakkor, hogy Rudolf Gergely hat találatával az erre vonatkozó rangsor negyedik helyére fért oda holtversenyben, olyan nevekhez hasonlóan volt képes erre a góltermésre, mint Mario Gomez, Robin Van Persie, Antonio Cassano vagy Dirk Kuyt. A nyáron a görög Panathinaikoszhoz igazoló magyar támadó sérülése miatt kihagyni kényszerült a finnek elleni találkozót, így nem növelhette tovább ezt a számot.

Rudolf egyik legemlékezetesebb találata, amivel végre legyőztük a svédeket:

A Sport24.hu utánajárt, mikor volt utoljára hasonlóan eredményes labdarúgónk egy selejtezősorozatban, a históriás könyvekben pedig egészen az 1976-os Európa-bajnokság kvalifikációjáig kellett visszalapoznunk. Akkor Nyilasi Tibor jutott el hat gólig, a legendás Nyílnak ráadásul elegendő volt ehhez mindössze két meccs: miután 1975. szeptember 24-én bevette Ausztria kapuját a Népstadionban, október 19-én, Szombathelyen egymaga hintett ötöt Luxemburgnak.

Ezt a produkciót mostanáig csak Kiprich Jószef tudta megközelíteni az 1992-es kontinensviadalra készülvén, a Feyenoord egykori klasszisa akkor öttel zárt. Az utóbbi években az volt a „király”, aki négyig jutott, ez Gera Zoltánnak háromszor is összejött az elmúlt évtizedben.

Magyar gólvágók a selejtezőben

2012-es Eb-selejtező: Rudolf Gergely 6 gól
2010-es vb-selejtező: Torghelle Sándor 3 gól
2008-as Eb-selejtező: Gera Zoltán 4 gól
2006-os vb-selejtező: Gera Zoltán 4 gól
2004-es Eb-selejtező: Gera Zoltán, Lisztes Krisztián, Szabics Imre 4-4 gól
2002-es vb-selejtező: Horváth Ferenc, Fehér Miklós 3-3 gól
2000-es Eb-selejtező: Sebők Vilmos 4 gól
1998-as vb-selejtező: Klausz László és Illés Béla (pótselejtezővel) 2-2 gól
1996-os Eb-selejtező: Halmai Gábor, Illés Béla, Kiprich József 2-2 gól
1994-es vb-selejtező: Kovács Kálmán 3 gól
1992-es Eb-selejtező: Kiprich József 5 gól
1990-es vb-selejtező: Pintér Sándor és Vincze István 2-2 gól
1988-as Eb-selejtező: Détári Lajos 3 gól

1976-os Eb-selejtező: Nyilasi 6 gól

Ajánlott videó

Olvasói sztorik