Foci

Hétfőn kiderül, kié a Golden Foot

Hétfőn este adják át a 2011-es év Golden Foot-díját Monte-Carlóban, a kitüntetett lábnyoma a Bajnokok Sétányán lesz majd látható.

A Golden Foot egy nemzetközi elismerés, amelyet olyan labdarúgók érdemelnek ki, akik a pályán és azon kívül is népszerűsítették a sportágat. A díjnak olyan kitételei vannak, hogy a győztesnek legalább 29 esztendősnek kell lennie, illetve egy játékos csak egyszer részesülhet a kitüntetésben.

Eleinte számos névre lehetett voksolni, majd a lista végül tíz névre szűkült, közülük kerül ki a győztes, aki aztán otthagyja lábnyomát Monacóban, a Bajnokok Sétányán. A monacói herceg jelenlétében zajló gálán minden évben a labdarúgás más nagy alakjai is felbukkannak, idén Luis Figo, Abedi Pelé, Ruud Gullit és Rabah Madzser is a helyszínen hagyja lábnyomát.

2011-ben David Beckham, Gianluigi Buffon, Didier Drogba, Samuel Eto’o, Ryan Giggs, Iker Casillas, Javier Zanetti, Carles Puyol, Raúl és Xavi Hernandez esélyes a díj elnyerésére.

Az eddigi kitüntetettek

A díjat 2003 óta adják át minden esztendőben, eddig három-három brazil és olasz klasszis mellett egy cseh és egy ukrán labdarúgó vihette haza a Golden Footot. Legutóbb Francesco Tottit érte a megtiszteltetés.

2003: Roberto Baggio (olasz)
2004: Pavel Nedved (cseh)
2005: Andrij Sevcsenko (ukrán)
2006: Ronaldo (brazil)
2007: Alessandro Del Piero (olasz)
2008: Roberto Carlos (brazil)
2009: Ronaldinho (brazil)
2010: Francesco Totti (olasz)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik