Foci

Emléktáblát avattak Buzánszky Jenő dombóvári szülőházán

Az Aranycsapat egyetlen vidéken futballozott tagjának szülőházánál több mint száz barát, ismerős és tisztelő jelent meg.

Az emléktáblát, amelyet az Aranycsapat Örökség Alapítvány és a dombóvári önkormányzat állított a Nemzet Sportolója tiszteletére, az ünnepelt és Csiki Károly, a Magyar Labdarúgó Szövetség versenyigazgatója leplezte le.

A 49-szeres válogatott sportoló pályafutását az Illyés Gyula Gimnázium igazgatója, Szenyéri Zoltán méltatta. Mint mondta, az Aranycsapat hátvédje szinte mindent elért, amit sportoló elérhet: olimpiát, Európa Kupát nyert, sikeres edző lett, számos társadalmi és sportvezetői megbízatást látott el.

Buzánszky Jenő, aki 1947-ig élt Dombóváron, pályáját felidézve azt mondta: érettségi után mehetett volna Debrecenbe, Kaposvárra, de megmaradt dombóvárinak. “Amikor mehettem volna külföldre, azt mondtam, inkább megmaradok magyarnak” – tette hozzá. A 86 éves élő legenda egészségi állapotáról az MTI-nek megjegyezte: “Harminc évig még “csalom” az életet.”

Buzánszky Jenő sportolói pályáját a Dombóvári Vasutasnál kezdte, majd a PVSK, később a Dorogi Bányász játékosa volt. 1953-ban szerepelt az évszázad mérkőzésének nevezett Anglia-Magyarország találkozón, 1952-ben tagja volt az olimpiai bajnokcsapatnak, 1954-ben ezüstérmet nyert a svájci világbajnokságon. Válogatottbeli csapattársával, Grosics Gyulával együtt 2011-ben a Nemzet Sportolói közé választották.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik