Foci

A Maracanában még sok a munka

Optimista a 2014-es labdarúgó-vb szervezőbizottsága, pedig szerintük is "hatalmas munka" van még hátra a riói Maracanában, a döntő helyszínén.

Ricardo Trade, a szervezőbizottság illetékes igazgatója az Agencia Brasil hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy a stadionokban zajló munkálatok menetével nincs gond, emiatt nyugodtak, azzal együtt is, hogy a Maracanában hatalmas munka van még kilátásban.

A rekonstrukció 19 napnyi sztrájk után szeptember 19-étől zajlik ismét. A dolgozók a rossz körülményekre hivatkozva szüntették be a munkát.

Tiltakozásukkal azt szerették volna elérni, hogy az éjszakai műszak alatt is legyen orvosi felügyelet, valamint jobb minőségű ételeket akartak. Egy riói bíróság azonban törvényellenesnek nyilvánította a sztrájkot, a munkások pedig ígéretet kaptak arra, hogy ismét leül velük tárgyalni az építtető cég.

Brazíliában 2013. június 15. és 30. között zajlik majd a Konföderációs Kupa, a 2014-es vb főpróbája, addigra legalább az érintett helyszíneken el kell készülni a munkálatokkal.

A világbajnokságon Rio de Janeiro mellett Sao Paulo, Brazíliaváros, Belo Horizonte, Porto Alegre, Salvador, Cuiabá, Curitiba, Fortaleza, Manaus, Natal és Recife ad otthont a mérkőzéseknek.

Amikor lehet játszani a hatalmas Maracan-arénában, ilyen a hangulat:

 

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.