Foci

Nem áll le a Puskás Stadion átépítésének előkészítése

Kósa Lajos szerint akkor sem áll le a Puskás Ferenc Stadion átépítésének előkészítése, ha a jövő évi költségvetés tervezetében nincs pénz az új létesítmény felépítésére.

Debrecen polgármestere a Digi Sport televízió Reggeli Start című műsorában úgy fogalmazott, csak idő kérdése, hogy felépüljön az új nemzeti stadion, ugyanakkor hozzátette “nem lehet mindent egyszerre csinálni.”

Kósa Lajos szerint a stadion felépítéséhez költségvetésen kívüli forrásokra is szükség lesz, a debreceni arénával kapcsolatban pedig azt mondta, 2014 márciusában a legpesszimistább számítások szerint is megnyílhat.

“Ha a közbeszerzések eredményét nem támadja meg senki, akár már egy évvel korábban is átadhatják az arénát” – fogalmazott a politikus, s hozzátette, a beruházás összértéke 12 milliárd forint plusz áfa lesz, de a jövő évi állami költségvetés tervezetében erre a célra 3,75 milliárd forint szerepel.

A hajdúsági megyeszékhely éves költségvetésének öt százalékát fordítja sportcélra, de csupán az összeg tizedét költik a “szigorúan vett élsportra.”

Kósa a látvány-csapatsportágakkal kapcsolatban azt mondta, ezek Debrecenben csak olyan szervezeti keretek között működhetnek, hogy – bár az önkormányzat háttértámogatást biztosít – el kell tartaniuk magukat.

“Ha ez nem sikerül nekik, nem a zsebünkbe nyúlunk, hanem abbahagyjuk” – jelentette ki a Fidesz alelnöke. “A debreceniek nem gondolják helyi élsportnak azt, hogy játszik a kosárlabdacsapatban mondjuk három délszláv meg két amerikai és a padon esetleg ott ül egy magyar. A város azt szereti, ha debreceni fiúk halnak meg a pályán.”

A polgármester a helyi egyetemi háttérre építené az élsportot Debrecenben, szerinte a látvány-csapatsportágakban a saját nevelésű játékosokra kell támaszkodni “akkor is, ha esetleg lassabban megyünk így előre.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik