Foci

A Loki előre tekint, a DVTK felállna a padlóról

Kondás Elemér elégedett volt a látottakkal a Diósgyőr ellen 5-0-ra megnyert bajnokin az OTP Bank Liga 11. fordulójában.

A Loki abban a tudatban léphetett pályára a rivális DVTK ellen, hogy pénteken a Győr 4-0-ra legyőzte a Kecskemétet, így Csertői Aurél fiai a dobogó élére álltak. Nos, a hajdúságiak sem fukarkodtak a gólokkal és némiképp meglepő módon egy megválaszolatlan ötössel küldték haza a miskolci együttest.

Kondás Elemér, a DVSC-TEVA vezetőedzője a haon.hu-nak elmondta a meccset követően, hogy nagyon elégedett játékosaival, akik végig odatették magukat. Hozzátette, természetesen felkészültek az aktuális ellenfélből, de úgy gondolja, hogy a Debrecennek mindig a saját játékát kell játszania, mint tette azt vasárnap is. Kondás elárulta, azt nem tudja, hogy jól, vagy rosszul jön-e a válogatott szünet, mindenestre igyekeznek meccsben tartani a játékosokat, erre ott lesz a Ligakupa, illetve egy Kolozsvár elleni edzőmérkőzés is.

A meccs összefoglalója:

Benczés Miklós szerint csapata olyan hibákat követett el, amik eddig nem jellemezték a gárdát, ráadásul miután a Loki 3-0-val nyitott az első félidőben, több vendég lehetőség is kimaradt, majd jöttek az újabb hazai gólok. A szakember szerint nem a Diósgyőr volt a meccs esélyese, a DVSC pedig sokkal lendületesebben játszott övéinél. Benczés szerint nem gond, hogy ezek a hibák megmutatkoztak, ezekből kell tanulni, a miskolci együttes pedig most ugyan kapott egy pofont, de fel kell állnia a padlóról.

Eredmény – OTP Bank Liga, 11. forduló
Debreceni VSC-TEVA – Diósgyőri VTK 5-0 (2-0)
Debrecen, 10 ezer néző, vezette: Iványi
DVSC: Novakovic – Nagy , Simac, Mészáros, Korhut – Bódi, varga, Bouadla (Yannick, 67.), Szabály (Dombi, 73.) – Coulibaly (Nikolic, 62.), Kulcsár. Vezetőedző: Kondás Elemér
Diósgyőr: Farkas – Vadász, Gal, Budovinszky, Gohér – Gallardo (Arze, 58.), Abdouramann, Lippai (George, 71.), Luque – Tisza, Seydi (Carreni, a szünetben). Vezetőedző: Benczés Miklós
Gólszerzők: Bódi (22.), Coulibaly (23., 40.), Nikolic (65.), Kulcsár (67.)
Sárga lap: Abdouraman (89.)

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.