Foci

Juhászék elhozták mindhárom pontot Genkből

A belga Jupiler League kilencedik fordulójának csúcsrangadóját rendezték vasárnap este, a Cristal Arenában, három magyar résztvevővel.

A címvédő KRC Genk és a tavalyi ezüstérmes RSC Anderlecht összecsapásán a hazaiaknál Köteles László és Tőzsér Dániel, a vendégeknél pedig Juhász Roland végig a pályán volt.

A hétvége zárómérkőzése meglehetősen eseménytelen első félidőt hozott. A második játékrészben azonban már alakultak ki veszélyes helyzetek mindkét kapu előtt.

Köteles László óriási bravúrt mutatott be az ötvennyolcadik percben, amikor egy közvetlen közelről érkező fejest hárított.

A hetvennegyedik percben egy balról érkező szöglet után mégis megszerezték a vezetést a lila-fehérek. Dieumerci Mbokani négy méterről, tisztán fejelhetett a kapuba. A kongói csatár gólja végül a győzelmet jelentette csapata számára, méghozzá zsinórban a negyediket.

Az Anderlecht visszafoglalta a tabella első helyét, a Genk a nyolcadik.

Eredmény – Jupiler League, 9. forduló
Genk – Anderlecht 0-1 (0-0)
gólszerző: Mbokani (74.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik