Foci

Már az első félidőben eldöntötte a meccset a Hertha

45 perc alatt három gólt szerzett, és ezzel meg is nyerte a Köln elleni találkozót a Hertha Berlin, a Bundesliga 8. fordulójában.

A berliniek hamar magukhoz ragadták a kezdeményezést, és átgázoltak a vendégeken: egy félidő alatt megszerezték a három bajnoki pontot.

A gólgyártást Pierre-Michel Lasogga nyitotta: Anis Ben-Hatira vitte le az alapvonalig a labdát és szinte az utolsó pillanatig kivárva gurított középre, ahol az érkező 19 éves támadó egyméterről az üres kapuba passzolt (1-0).

Nem telt el sok idő, és ismét Lasoggát éltette a közönség: szinte lekopírozták az előző találatot, ugyanis ismét Ben-Hatira centerezett, annyi különbséggel, hogy most magasan érkezett a játékszer, a csatár pedig fejjel volt eredményes (2-0).

A 34. perc jelentette a mérkőzés végét, ugyanis Christoph Janker szabadrúgása után Raffael kapásból tüzelt a hálóba (3-0). A második félidőt szinte már feladta a Köln, amikor próbálkozásaik ellenére még a szépítés sem sikerült.

Győzelmével a Hertha fentebb kapaszkodott a tabellán, egészen a 9. helyig, míg a Köln csak a 12. pozíciót foglalja el.

Raffael talán a hétvége gólját szerezte:

Eredmény-Bundesliga, 8. forduló
Hertha BSC – 1. FC Köln 3-0 (3-0)
Gólszerzők: Lasogga (14. 26.), Raffael (34.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik