Foci

A Real Madrid Barcelonába utazik a hétvégén

José Mourinho együttese az Espanyol ellen próbál javítani idei mérlegén a vasárnapi bajnoki mérkőzésen. A Barca Gijónba hivatalos.

A katalánok öt mérkőzésen 11 pontot gyűjtöttek, ezzel pillanatnyilag második helyen állnak a bajnokságban a Betis mögött.

A barca legutóbb a fehérorosz BATE Boriszov ellen nyert 5-0-ra, jó formában vannak tehát Messiék. Az argentin futballsztár az ötből két gólt vállalt, ezzel beérte a Barcelona legeredményesebb játékosainak örökranglistáján második Kubala Lászlót, aki annak idején 194 találatig jutott. Messi akár már most, Gijónban elébe kerülhet a budapesti születésű, a magyar mellett a csehszlovák és a spanyol válogatottban is játszott néhai klasszis labdarúgónak.

Jóllehet Barcelonában tesz kirándulást, a szintén vasárnap este fellépő Real Madridnak sem jelenthet leküzdhetetlen nehézséget a tizedik helyen álló Espanyol legyűrése, igaz, a múltban a katalán főváros kisebbik csapata tört már borsot a fővárosiak orra alá. A királyi gárda, amely tíz ponttal ötödik a tabellán, átmeneti gyengélkedés után kedden már régi önmagát idézte, amikor BL-csoportjában 3-0-ra simán verte a holland Ajaxot.

Az újonc létére 12 pontjával listavezető Betis megőrizheti első helyét, ha odahaza nyer a meglepetés-harmadik Levante ellen, amire komoly esélye van. A 11 pontnál tartó Sevillára alighanem keserves kilencven perc vár az Atlético Madrid otthonában, míg a tízpontos Valencia az újonc Granadával szemben érvényesítheti a hazai pálya előnyét.

Sikert egyáltalán nem ígérő túrát tesz az élvonal egyetlen magyarjának, a jelenleg sérült Pintér Ádámnak a csapata, a Zaragoza, amely szombaton a Villarrealnál vendégszerepel.

Primera División, 7. forduló
Szombat:
Osasuna-Real Mallorca 18 óra
Racing Santander-Rayo Vallecano 18 óra
Villarreal-Real Zaragoza 18 óra
Valencia-Granada 20 óra
Málaga-Getafe 22 óra
Vasárnap:
Real Sociedad-Athletic Bilbao 12 óra
Real Betis-Levante 16 óra
Atlético Madrid-Sevilla 18 óra
Sporting Gijón-FC Barcelona 20 óra
Espanyol-Real Madrid 22 óra
Az állás: 1. Betis 12 pont, 2. Barcelona 11 pont, 3. levante 11 pont, 4. Sevilla 11 pont, 5. Real Madrid 10 pont

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik